Kultúra

Sosem ért még ennyit egy Vaszary-festmény

Életműrekord is született a Virág Judit Galéria őszi aukcióján, ahol gyönyörű művek egész sora cserélt gazdát.

Százhatvan millió forintért, életműrekorddal kelt el Vaszary János San Remo című festménye a Virág Judit Galéria őszi aukcióján. Az árverésen 159 tételre lehetett licitálni – köztül Aba-Novák Vilmos római trattoria ciklusának lenyűgöző darabjára, az Utcai zenészekre, ami 48 millió forintért cserélt gazdát.

Vaszary műveit mindig kiemelt figyelem övezi a magyar aukciókon – most sem volt ez másként, hiszen egyik utolsó itáliai utazását felidéző munkája, amin a festőművész éteri fényben lebegve festette meg a várost, ötven millió forintos kikiáltási árról indulva, izgalmas online, helyszíni és telefonos licitharcot követően több mint háromszor magasabb áron, 160 millió forintos életműrekorddal kelt el.

Az árverés másik csúcsát a két világháború közötti magyar festészet egyik legfontosabb mestere, Aba-Novák Vilmos egyik munkája, az Utcai zenészek jelentette. A művész úgynevezett Római trattoria-ciklusában talán csak egy alkotás van ennél (ez a Magyar Nemzeti Galéria tulajdonában lévő Térzene), így a tematikájában is különlegnek számító műalkotás 30 millió forintos kikiáltási árról indulva végül 48 millió forintért cserélt gazdát, míg a festőművész egy másik, Galambdúcok (Hajnali vásárosok) című művét pedig 26 millió forintért vásárolták meg.

Vaszary János: San Remo

A Munkácsy Mihály teljes életművét meghatározó, gyermekét tartó anya-motívum későbbiektől eltérő, egyik első megfogalmazása látható az Anya gyermekével, tanulmány a Siralomházhoz című művön, ami szintén 48 millió forintért kelt el az aukción, ahol Kádár Béla Amerika-élményének emléket állító két unikális műve is kalapács alá került: a Forgalomirányító New Yorkban 22, a New York-i metróállomás 13, a Hölgy piros gyöngysorral című alkotás pedig 12 millió forintért cserélt gazdát.

Virág Judit Galéria Aba-Novák Vilmos: Utcai zenészek

Vaszary János Balatoni tájkép című alkotása is szerepelt a tételek közt: ezt végül 19 millió forintos áron ütötték le, alig többért, mint Mednyánszky László öt, új gazdára talált képe közül a legdrágábbat, a Vonuló katonákat (18 millió).

Igazi meglepetést keltett Schönberger Armand Borozók című munkája, ami a kikiáltási ár tízszereséért, 2 millió forintért kelt el, ezt a kunsztot pedig kis híján Szirt Oszkár Korcsolyázók című műve is megismételte, amit 240 ezer forintról indulva 2,2 millió forintért ütöttek le.

A Virág Judit Galéria aukciójáról ezúttal sem maradhattak el az értékes Zsolnay-kerámiák, melyek közül legmagasabb áron 3,3 millió forintért a Mack Lajos tervei alapján készült Szőlős váza kelt el.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.