Kultúra

Fontos iráni film kapta a London Filmfesztivál fődíját

Az egy család az iráni forradalom hozta változások elől való menekülését bemutató Hit The Road-ban szinte vibrál a feszültség.

A Brit Filmintézet (BFI) által 1953 óta megrendezett eseményen idén is kitűnő munkák tűntek fel, közülük is kiemelkedett azonban a rendezőként debütáló Panah Panahi – a hazájában államellenes propaganda miatt a filmkészítésről eltiltott Dzsafar Panahi filmrendező fiának – alkotása, a Hit The Road, ami egy autóban játszódik.

A road movie-ban egy család – hátul az energikus gyerek és a törött lábú, mogorva apa, elől a sírását nevetéssel leplező anya, a vezetőülésben pedig a csendes idősebb fiú – tart egy ki nem mondott, nyugtalanító cél felé, rezzenéstelen tekintettel meredve a kihalt horizontra, miközben a rádióból a hetvenes évek iráni popzenéje szól – foglalja össze az első látásra nem túl bonyolult történetet az MTI tudósítása.

Az egyszerűnek tűnő forgatókönyv valójában persze igen komplex, hiszen az iráni forradalom változásai elől az országhatár felé menekülő család portréja hosszú monológok és mozgalmas városi jelenetek nélkül is jóval többet mond ezer szónál.

A nemzetközi versenyprogram zsűrijének elnöke Malgorzata Szumowska volt, míg az elsőfilmes szekció zsűrijét Isabel Sandoval vezette.

A legjobb első filmnek járó Sutherland-díjat a belga Laura Wandel Playground című drámája kapta, aminek középpontjában egy fiú, Abel, illetve az őt a kortársai általi bántalmazáson átsegíteni próbáló hétéves kislány, Nora áll.

A dokumentumfilmes mezőnyből Liz Garbus Becoming Cousteau című produkcióját választotta győztes alkotásnak a Kim Longinotto vezette zsűri.

A filmfesztiválon a True Things író-rendezőjének, Harry Wootliffnek ítélték oda az 50 ezer fonttal (21,4 millió forinttal) járó filmes alkotói ösztöndíjat, amelyet a korábbi években olyan alkotóknak ítéltek, mint Rose Glass és Daniel Kokotajlo.

A közönségdíjat a Costa Brava, Lebanon című libanoni film vitte el.

Az október 6. és 17. között zajlott nemzetközi filmfesztiválon 159 játékfilmet vetítettek le, köztük 21 premierre került sor. A londoni közönség láthatta Maggie Gyllenhaal rendezői bemutatkozását, a The Lost Daughter című pszichológiai drámát, valamint az Oscar-díjas Jane Campion A kutya karmai között című westernjét is.

A London Filmfesztivál hatvannyolc éves története során számtalan magyar filmet is bemutattak: 1994-ben a Woyzeck nyitotta a sort, majd követte ezt többek közt a Bolse Vita (1996-ban ez az elismerések egyikét, a Satyajit Ray-díjat is begyűjtötte), a Hukkle (2002), a Taxidermia (2006), a Delta (2008), a Saul fia (2015), illetve A martfűi rém (2017) és a Napszállta (2018).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik