Kultúra

101 évesen meghalt Eddie Jaku holokauszttúlélő, aki a haláltáborok után is minden nap mosolygott

101 éves korában meghalt Eddie Jaku író és aktivista, a holokauszt túlélője. Jaku magát a „világ legboldogabb emberének” nevezte, aki a haláltáborok tapasztalatával a háta mögött is minden nap mosolyogni próbált. Azt mondta, ez az ő bosszúja Hitleren. Tavasszal készítettünk vele interjút, abban úgy fogalmazott:

A gyűlölet méreg. Lehet, hogy megöli az ellenségünket, de közben minket is elpusztít a folyamat során. Az egyetlen módja a gyűlölet felszámolásának a világban, ha magunkon kezdjük, és megpróbáljuk elengedni az azok iránt érzett heves gyűlöletünket, akik ártottak nekünk. Amint ez sikerül, és megszabadultunk a gyűlölettől, onnantól van esélyünk arra is, hogy elkezdjük jobb hellyé tenni a világot.

Jaku Abraham Jakubowicz néven született Lipcsében. 18 éves volt, amikor a Kristályéjszakán félholtra verték a nácik, majd Buchenwaldba hurcolták. Onnan megszökött, Franciaországban azonban újra elfogták, és Auschwitzba vitték. Szüleit ott gyilkolták meg. Jakubowiczot 1945-ben halálmenetre vezényelték, de onnan is megszökött, és egy befagyott csatornában bujkált.

A háború után Belgiumban telepedett le. Megnősült, majd feleségével 1950-ben kivándoroltak Ausztráliába. Többféle munkát is végzett, benzinkutat üzemeltetett és ingatlanügynök is volt, mielőtt 1992-ben részt vett volna a Sidney-i Zsidó Múzeum megalapításában. Ettől kezdve haláláig főleg a múzeumban végzett munkájával, az emlékirataival és előadásaival foglalkozott. Sidney-ben hunyt el – írja a Guardian.

Kapcsolódó
Bosszút állt Hitleren: 101 évesen is a világ legboldogabb emberének tartja magát
Eddie Jaku, aki megjárta a náci haláltáborokat, a szabadulása után úgy döntött, élete hátralevő részében minden egyes nap mosolyogni fog. Interjú.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik