Kultúra koronavírus

Koronavírusban meghalt a Bridgerton Emmy-díjas fodrásza

KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Az 53 éves Marc Pilcher az Emmy-díjátadó miatt utazott az Egyesült Államokba, hazatérése után lett rosszul annak ellenére, hogy be volt oltva.

53 éves korában meghalt Marc Pilcher fordász- és sminkmester, aki alig három hete vette át Emmy-díját a Bridgerton című sorozatban végzett munkájáért – erősítette meg a művész ügynöksége a Varietynek.

Az Egyesült Királyságban élő Pilcher szeptemberben utazott Los Angelesbe több negatív koronavírus-teszt birtokában, hogy részt vegyen a Primetime Emmy előtt egy héttel rendezett Kreatív Műveszetek Emmy-díjátadóján. Többek közt őt is színpadra szólították, amikor a Bridgerton megnyerte a legjobb fodrászteljesítménynek járó díjat. Pilcher a siker után hazarepült Európába, ahol nem sokkal visszaérkezése után rosszul lett. A teszt végül bizonyította, hogy elkapta a koronavírus-fertőzést, amely olyan erővel terítette le a férfit, hogy október 3-án meghalt.

Pilchernek nem volt semmilyen ismert egészségügyi problémája, ráadásul már mindkét adag védőoltását megkapta.

Pilcher a londoni West End kulisszái mögött kezdte karrierjét, ezt követően számos film, sorozat és színpadi produkció stábjában dolgozott smink- és fodrászmesterként. 2018-ban Oscarra is jelölték a Két királynő című filmért, ahol Saoirse Ronannal és Margot Robbie-val dolgozott együtt. Legutolsó munkája a King’s Man: A kezdetek, amelyet idén december 23-án mutatnak be Magyarországon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik