Kultúra

Átadták a legjobb előzeteseknek járó Arany Blende-díjakat

Forgó Rebeka
Forgó Rebeka
A Mellékhatást, az Édent és a Pesti balhét is kitüntették.

Ismét díjazták a legjobb magyar trailereket: egy Arany, két Ezüst és egy Neon Blendét adott át a szakmai zsűri szeptember 23-án a Budapest Rooftop Cinemában.

A zsűri az RTL Klub Mellékhatását választotta meg az elmúlt év legjobb előzetesének, míg az Éden és a Pesti balhé kapták az Ezüst Blendéket.

Idén egy újabb kategóriával bővült a paletta: a Neon Blende annak az előzetesnek jár, amelyet minden zsűritag díjazni akar, ám valamiért nem sorolható be a hagyományos trailerek közé. Az idei Neon Blendét a Defekt című rövidfilm teaserének ítélték oda, míg a közönségdíjat a Két keréken szárazföldön kapta – az utóbbiakra a nézők szavazhattak az Arany Blende honlapján.

Az Arany Blende 2021 öttagú szakma zsűrijében Madarász Isti filmrendező, Vajda Erzsébet a UIP Duna Film ügyvezető igazgatója, Szekeres László az AMC kreatívvezetője, Tóth Andrea forgatókönyvíró, a Kastner Budapest reklámügynökség kreatívigazgatója és Hargittai László Balázs Béla-díjas vágó, a HSE elnöke foglalt helyet.

A díjátadó mellett kerekasztal-beszélgetés és különböző szakmai programok is voltak, ahol egyrészt az előzeteskészítésről, másrészt a nézői igényekről is meséltek a szakmabeliek. Köllő Killa az esemény bevezetőjében elmondta:

Azért hoztuk létre az Arany Blendét, hogy gondolkodjunk a magyar filmelőzetesekről,  adatbázis épüljön belőlük, és minden évben ki is emeljük a legjobbakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik