Kultúra koronavírus

Egy napja futott a Broadway műsorán az Aladdin, a koronavírus miatt máris törölték az előadást

Jemal Countess / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Jemal Countess / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Az elődást a járványhelyzet miatt tizennyolc hónapig pihentették, az újranyitás nem sikerült túl jól.

A stáb több tagját is koronavírussal diagnosztizálták, emiatt tizennyolc hónapnyi szünet után ismét kénytelenek voltak törölni az Aladdin egyik előadását a New York-i Broadway műsoráról – derült ki a társulat tweetjéből.

A közlemény szerint a New Amsterdam színházban futó nagy sikerű musical stábjában tört ki ismét a vírus, miután többen is megbetegedtek. Mindez annak ellenére történt, hogy a szervezők szerint minden létező biztonsági előírást betartottak, a gyakori tesztelés és a szigorú ellenőrzés mellett. A produkciónak nincs túl nagy szerencséje a járvánnyal, mindössze egyetlen napig futott a musical azt követően, hogy előtte tizennyolc hónapig pihentették a pandémia miatt. A színház honlapján egyelőre csak a szeptember 29-i előadás törléséről van szó, a többire lehet váltani még jegyet, így vélhetően nem kényszerül ismét hosszú kényszerpihenőre a darab.

A New York-i színházak több mint egy éves bezárás után fokozatosan nyitottak újra idén nyáron, az Aladdin esete az első, ahol újra a járványhelyzetre hivatkozva kellett törölni előadást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik