Kultúra

Marad Zamárdiban a Balaton Sound

Bodnár Boglárka / MTI
Bodnár Boglárka / MTI

Háromszoros bérleti díj és háromszoros rekultivációs (helyreállítási) díj mellett továbbra is Zamárdiban rendezhetik meg a Balaton Soundot, így döntöttek ugyanis a helyiek az ügyben szervezett közvélemény-kutatáson, írja az MTI. A közvélemény-kutatás eredményét Csákovics Gyula, Zamárdi polgármestere ismertette.

A kétezer-nyolcszáz szavazásra jogosult zamárdi lakos több mint fele részt vett a kutatásban, közülük pedig nyolcvan százalék úgy döntött, szívesen látná továbbra is a településen a fesztivált, melyet 2007-es indulása óta mindig a Zamárdi Szabadstrandon rendeztek meg. A polgármester elmondta, meglepte az eredmény, a legutóbbi fesztivál után ugyanis eléggé Sound-ellenes hangulat uralkodott a településen. Az utóbbi két nyáron ugyanakkor a járvány miatt nem volt fesztivál Zamárdiban, ez idő alatt pedig, úgy tűnik, megváltozott a véleményük.

A Balaton Sound szervezői nem bízták a véletlenre a helyiek meggyőzését: a szavazás előtti lakossági fórumon háromszoros bérleti díjat, és háromszoros rekultivációs díjat ígértek a településnek, azaz a korábbi ötvenöt helyett százötven milliós bérleti díjat fizetnek, ezen kívül pedig az eddigi harminc helyett kilencven milliót költenek arra, hogy helyreállítsák a fesztiválhelyszínt a rendezvény után. Emellett a Balaton Sound kikerül a főszezonból, ezentúl június végén lesz, és nem érinti majd a vasárnapi napot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik