Marjai János / 24.hu
Kultúra koronavírus

A járvány miatt elhalasztják a Könyvfesztivált

A Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülésének Elnöksége a jelenleg növekvő számú megbetegedések és a járványhelyzet fokozatos romlása miatt úgy határozott, hogy a novemberre tervezett Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál megrendezését elhalasztja

– közölte az egyesület. Indoklásuk szerint nem hagyhatják figyelmen kívül a növekvő egészségügyi kockázatokat, amelyek, mint írják, novemberre csak tovább fokozódhatnak. Az MKKE kiemelte, már most is több külföldi kiállítójuk úgy döntött, nem utazik külföldre vagy nem vesz részt tömegrendezvényen, emellett a zárt térben tartott rendezvények ötszáz fős létszámkorlátját sem tudják betartatni, és a csoportos beszélgetések kivitelezése is nehézséget jelent. „Az Egyesülés munkatársainak több mint féléves munkája fekszik a Nemzetközi Könyvfesztivál előkészítésében, de ők is egyetértenek abban, hogy nem vállalható az egészségügyi következménye egy zárt térben zajló több napos rendezvénynek” – írják.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.