Rachel Murray/Getty Images for L'Oréal Paris /AFP
Kultúra

Helen Mirren vezeti majd a jubileumi Harry Potter-kvízt

A négyrészes showműsor még idén debütál a Harry Potter és a bölcsek köve megjelenésének huszadik évfordulója alkalmából.

Bár a Harry Potter-filmekben a brit színészvilág krémje megfordult, Helen Mirren épp kimaradt belőle. Ezt azonban most orvosolták a Warnernél, a Wizzarding World ugyanis közleményben jelentette be: az Oscar-díjas színészlegenda fogja vezetni a hamarosan műsorra kerülő Harry Potter-kvízt.

A Harry Potter és a bölcsek kövét épp idén húsz éve, hogy bemutatták, ennek apropóján a Warner Harry Potter: Hogwarts Tournament of Houses címen négyrészes vetélkedővel örvendezteti majd meg a rajongókat. A kvízműsor idén debütál a Cartoon Network és a TBS műsorán, később pedig az HBO Maxon is. A vetélkedőről egyelőre nem osztottak meg bővebb tájékoztatást, csupán annyit, hogy elsősorban a gyerekeknek szól majd, természetesen a Potter-univerzum lesz a témája, és meglepetésvendégek is tiszteletüket teszik majd a műsorban. Játszani otthon is lehet majd a képernyő előtt, a győztes pedig a regény hagyományaihoz hasonlóan a Házkupát nyerheti meg. A kvízműsort Helen Mirren vezeti majd, aki eképp nyilatkozott a megtiszteltetés kapcsán:

Tudtam, hogy egyszer szerepet kapok majd a Harry Potter világában, és boldog vagyok, hogy részt vehetek a húszéves film ünneplésében.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.