Kultúra

Tényleg jön az Ikrek folytatása

Universal Pictures / Collection Christophel / AFP
Universal Pictures / Collection Christophel / AFP
Danny DeVito és Arnold Schwarzenegger mellett Tracy Morgan is része lesz a különös családnak.

Úgy fest, hogy 33 év után tényleg ellkészülhet az 1988-ban hatalmasat kaszáló vígjáték, az Ikrek folytatása. A második rész címe Triplets, vagyis Hármasikrek lesz, ami nagyjából már le is fekteti a sztori alapjait: a Danny DeVito és Arnold Schwarzenegger alakította ikerpár rájön, hogy van egy harmadik ikertestvérük, akinek létezéséről nem tudtak, és aki legalább annyira elütt mindkettejüktől, mint ők egymástól. Merthogy például fekete. A külön nevelkedő fivért Tracy Morgan alakítja majd.

Ivan Reitman rendező már régóta próbálja tető alá hozni a folytatást, eredetileg Eddie Murphy lett volna a harmadik főszereplő. Reitman szerint az egész film ötlet onnan jött, hogy Schwarzenegger és Murphy egyszer leültek beszélgetni. Reitman és Murphy el is kezdtek egy forgatókönyvet írni, de miután idén kijött, és nagy siker lett az Amerikába jöttem szerintünk rettenetes – idei folytatása, Murphyt elárasztották ajánlatokkal, így Reitman belátta, hogy vele ezt egy darabig nem tudják megcsinálni. Ezután esett a választás Tracy Morganre. A rendező elmondta, hogy telefonon már beszélt is az épp Budapesten tartózkodó Schwarzeneggerrel, aki izgatottan várja a forgatást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik