Kultúra

Alanis Morissette tizenévesen többször is szexuális erőszak áldozata volt

Az énekesnő egy most bemutatott, róla készült dokumentumfilmben beszélt először a harminc évvel ezelőtt történtekről.

A Torontói Nemzetközi Filmfesztivál hétfői programjában bemutatott, az HBO által készített Jagged középpontjában Morissette 1995-ben debütált albuma, a Jagged Little Pill áll, a filmből azonban az is kiderült, hogy az énekesnő tizenévesen többször is szexuális erőszak áldozatává vált – írta meg az NME.

Mindig azt mondtam, hogy a beleegyezésemmel történt, aztán emlékeztettem magam, hogy „Hé, tizenöt voltál, nem egyezel bele ilyenbe tizenöt évesen”. Most már úgy gondolom, hogy „Igen, mind pedofilok. Ez nemi erőszak.”

– hangzik el a filmben, az erőszaktevők nevére azonban nem derült fény.

A hétszeres Grammy-díjas Morissette nem most először beszélt az esetekről – korábban több embernek is elmesélte a vele történteket, mondatai azonban süket fülekre találtak:

Sokan azt mondják, hogy „miért várt az a nő harminc évet? Én csak azt tudom erre mondani, hogy b*sszák meg. Nem várnak az emberek harminc évet, egyszerűen csak senki nem hallgatja meg őket, sőt, megesik, hogy családjukat, vagy őket is megfenyegették, hogy ne beszéljenek róla. […] A nők nem várnak. A kultúránk nem hallgatja meg őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik