Kultúra

Itt a Kristen Stewart főszereplésével készülő Diana-film első előzetese

Youtube
Youtube
A harminc évvel ezelőtt játszódó film az év végére a magyar mozikba is eljuthat majd.

Napról napra egyre közelebb kerülünk Diana walesi hercegné halálának huszonötödik évfordulójához, így a filmvilágban egyre többször kerül elő a neve: életéről musical készül, karaktere a The Crown című, az angol királyi család körül forgó tévésorozat következő évadában is feltűnik majd, sőt, rövidesen a koronavírus-járvány miatt csúszó Spencer is megjelenik a mozikban.

A korábban a Jackie-t is jegyző rendező, Pablo Larrain Kristen Stewartra osztotta az 1991-ben játszódó film főszerepét, így a színésznőnek egyáltalán nem volt könnyű dolga, hiszen Diana Károly herceggel (őt a korábban főleg tévésorozatokban játszó Jack Farthing alakítja majd) való házassága ekkor már hosszú ideje mélyponton volt: a hercegné hideggé és távolságtartóvá vált, sőt, a pletykák már egy lehetséges válásról beszéltek. A családnak a külvilág előtt épp ezért el kellett játszania, hogy minden a legnagyobb rendben, sőt, az együtt töltött karácsonyi időszakot is túl kellett élniük anélkül, hogy a közvélemény akár csak egy pillanatra is arra gondolt volna, hogy a háttérben valami nincs rendben.

Diana eközben persze tökéletesen tudta, hogy ez az év egészen más lesz, mint a korábbiak – a film ezeket a valódi érzéseket próbálja megragadni, és bemutatni, hogy vajon mi is történhetett ezekben a napokban.

A korábban már bemutatott filmplakát mellé most premierdátum, illetve egy egyperces előzetes is érkezett, így minden esély megvan arra, hogy a Velencei Filmfesztivál harmadik napján, szeptember 3-án bemutatkozó, az amerikai mozikba november 5-én érkező Spencer az év végéig Magyarországra is eljut majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik