Kultúra

A Spotify tovább csökkentené a zenészek jogdíjait

Rich Fury/Getty Images for Spotify
Rich Fury/Getty Images for Spotify

A Spotify tavaly novemberben vezette be azt a szolgáltatást, melyet zenekiadók vehetnek igénybe egyes dalok promótálására: ennek keretein belül a dalokért járó jogdíj egy részéért cserébe a Spotify algoritmusa többször listázza a közönség elég az adott dalt. A Financial Times a tapasztalatokról kérdezte a kiadók képviselőit, akik név nélkül nyilatkozva – hogy ne rúgják ki a talajt a Spotify részvényei alól – beszéltek arról: a szolgáltatás nem igazán hozta, amit vártak tőle.

Az FT állítása szerint a zenekiadás piacának legnagyobb szereplői egyetértenek abban, hogy ezzel a szolgáltatással a Spotify gyakorlatilag a régi rádiós gyakorlatot folytatja, melyben a DJ-k kaptak pénzt, hogy többször játsszanak bizonyos dalokat. Ami egyébként számos országban törvényellenes. A Spotify eleve a bögyében van a szakmának, hiszen a fizetési modelljei nehezen átláthatók, és az eleve alacsony összegű jogdíjak további csökkentése, pláne, hogy nagyon sok eredményt nem is hoznak, nem javított a cég megítélésén. A Spotify szolgáltatását már a bíróság is vizsgálja, felmerült ugyanis, hogy az épp a szerzői jogvédelem lényegével megy szembe és gyengíti a szellemi tulajdont.

Vannak, akik szerint ez a gyakorlat legjobban nem is a nagyoknak árt, hanem a kisebb szereplőknek, azoknak, akik eleve keveset keresnek a Spotify jogdíjain, hiszen ők egy beígért promócióért könnyebben mondanak le az eleve elenyésző összegű jogdíjakról, így az kevésbé ismert zenészek zenéi gyakorlatilag ingyen lesznek a Spotify-nak. A Spotify ugyanakkor azt állítja, a jogdíjért promó szolgáltatásuk 40%-kal növelte a résztvevő zenekarok hallgatottságát, amit más módon nem tudtak volna elérni, komoly promócióra ugyanis nnincsenek forrásaik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik