Kelemen Zoltán Gergely / MTI
Kultúra koronavírus

Huszonöt éve először marad el a Szegedi Halfesztivál

A hagyományoktól eltérően nem rendezik meg szeptember első hétvégéjén a Szegedi Tiszai Nemzetközi Halfesztivált. A koronavírus miatt életben lévő korlátozások miatt nem lehetne a szokásos módon megtartani a rendezvényt, végül pedig kisebb kiadásban sem rendezik meg. Erről Frank Sándor főszervező nyilatkozott a Délmagyarnak:

Egyszerű a történet: ahhoz, hogy egy ekkora rendezvényt tudjunk csinálni, a jogszabályok szerint védettségi igazolványt kell kérnünk a vendégektől. Ez a Partfürdőn egy fesztivál, például a Deja Vu esetében nem gond, mert az amúgy is belépős, a vendégek a belépőkkel együtt felmutatják a védettségi igazolványukat. A halfesztivál lényege viszont az, hogy bárki jöhet. Ha Julis néni érkezik egy adag halászléért és az ajtónál szembesül ezzel, biztos, hogy nem fog elégedetten távozni. A kempingezőket, nyaralókat sem tudom ellenőrizni

– mondta. A területet körbekordonozni, embereket elküldeni sem akartak a szervezők. A tavalyi járványidőszakban még rendeztek egy kisebb, több étterem és csárda támogatásával lebonyolított „mini halfesztivált”, de idén ehhez már nem volt kedvük.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.