Kultúra

Elképesztő összegből születik majd az új Ördögűző-trilógia

Youtube
Youtube
Az Universal egyedül a gyártás jogaiért több mint 120 milliárdot fizetett.

William Friedkin 1973-ban bemutatott horrorja, Az ördögűző a műfaj egyik legnagyobb klasszikusa, aminek minőségét egyetlen folytatása, előzményfilmjei, illetve a történet különböző adaptációi sem volt képes hozni, ez azonban a közeljövőben óriásit változhat, hiszen a Universal és az NBCUniversal streaming-szolgáltatója, a Peacock négyszáz millió dollárt (mai árfolyamon 122 milliárd forintot) fizetett az új trilógia elkészítésének jogaiért, jócskán ráemelve többek közt a Netflix ajánlatára.

A Chris MacNeil bőrébe bújva az ördöggel harcoló (azóta Oscar-ral elismert) Ellen Burstyn visszatérését hozó új filmek stáblistája a jelenlegi információk szerint elég impresszív lesz, hiszen a rendezői székbe a Halloween-t is jegyző David Gordon Green ülhet, a gyerekéből az ördögöt kiűzni akaró apát pedig a pályáját tévésorozatokban kezdő, az utóbbi években a Gyilkosság az Orient-expresszen (2017), a Harriet (2019) és a Hamilton (2020) szerepeiben bizonyító Leslie Odom Jr. alakítja majd.

A Variety szerint az első film premierdátuma már most ismert: a világpremierre a tervek szerint két év múlva, 2023. október 13-án kerül majd sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik