Gálfalvi Zsolt 1933-ban született Marosvásárhelyen. Magyar nyelv- és irodalomtanári diplomáját 1955-ben szerezte meg a Bolyai Tudományegyetemen, ekkor azon már négy éve az Utunk című folyóirat szerkesztőségét erősítette.
Az 1956-tól az Igaz Szó belső munkatársaként, majd 1962-től főszerkesztő-helyetteseként az erdélyi kulturális élet fontos részévé vált Gálfalvi 1967-től két éven át foglalta el a marosvásárhelyi Állami Magyar Színház igazgatói székét, majd Bukarestbe költözött, ahol az Előre és A Hét főszerkesztő-helyetteseként (1970-1971), majd főmunkatársaként (1975-1990) dolgozott.
Irodalmi és színházi kritikái az Utunk, az Igaz Szó, a Hét, az Előre, illetve az Új Élet hasábjain jelentek meg, de román és német nyelvű folyóiratokban is kifejtette a véleményét.
1958-ban, alig huszonöt évesen megjelent első kötetét (Írók, könyvek, viták) pályája korai szakaszában született tanulmányai, illetve kritikai cikkei töltötték meg, a közel két évtizeddel később, 1977-ben kiadott Az írás értelme pedig a kor legfontosabb kortárs költőinek – köztük Asztalos István, Farkas Árpád, Sütő András, illetve Szász János – műveit elemezte.
Második könyve kiadása után a tévéstúdiók is megnyíltak előtte: 1981-től a bukaresti Román Televízió magyar adásában tűnt fel Sokszemközt című, „élő irodalmi folyóiratként” működő rovatával, ahol romániai magyar írókkal készített kötetlen interjúkat. Gálfalvi színikritikáit is külön kötetben adta közre: ez volt a Prospero szigetén (1988).
Az 1977-től hosszú időn át az Írószövetség Vezető Tanácsában is helyet foglaló Gálfalvi halálhíréről a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulata számolt be:
