Kultúra

Nicolas Cage mégsem játssza el Joe Exoticot

Circle Films / Collection ChristopheL via AFP
Circle Films / Collection ChristopheL via AFP

Kikerült az Amazon fejlesztés alatt álló projektjei közül a Netflix tavaly tavaszi karanténkedvenc dokusorozatából ismert Joe Exoticról szóló drámasorozat, tudta meg az EW. Az Exoticot eljátszani tervezett Nicolas Cage szerint a döntés oka az, hogy túl lassan állt össze a terv, és már nem lenne olyan érdekes megcsinálni.

Azt hiszem, az Amazon végül úgy érezte, hogy az anyag felett eljárt az idő, mert olyan sokáig tartott, amíg összejött. Annak idején olyan volt ez a sztori, mint az üvegbe zárt villámcsapás, de ez azóta elhalványult és már nem releváns

– fogalmazott a színész, aki pedig már két kész, és szerinte kiváló forgatókönyv-verziót is látott már a sorozathoz.

A projektért mindenképp kár, alighanem fergetegesen őrült lett volna a dramatizált verzió, már csak azért is, mert idén a briliáns A szitokszavak történetével Cage ismét bizonyította komikusi vénáját. A jó hír, hogy mindezzel együtt nem maradunk Joe Exotic-tartalom nélkül, ugyanis a Peacock hálózatánál készülő, szintén Exoticék által inspirált sorozat továbbra is készülőben van, ebben pedig a John Cameron Mitchell által alakított Exotic örök ellenségét, Carole Baskint az örökké vicces Kate McKinnon játssza majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik