Kultúra

Lemondott Britney Spears menedzsere, miután az énekesnő azt mérlegeli, visszavonul

VALERIE MACON / AFP
VALERIE MACON / AFP

25 évnyi közös munka után lemondott Britney Spears menedzsere, Larry Rudolph, derül ki a Deadline híréből.

Több mint 2 és fél év telt el azóta, hogy Britney és én utoljára kommunikáltunk, akkor közölte velem, hogy határozatlan időre szeretne szünetet tartani

– írta Rudolph hétfői levelében, melyet az énekes apjának és hivatalos gyámjának, Jamie Spearsnek, valamint a bíróság által kijelölt Jodi Montgomerynek küldött el.

A menedzser levelében hozzáteszi, hétfőn arra lett figyelmes, hogy Britney hangot adott azon szándékának, hogy hivatalosan nyugdíjba vonul.

Menedzsereként úgy gondolom, Britney érdekében jobb ha lemondok, mivel a szakmai szolgáltatásaimra már nincs szükség

– fogalamzott.

Az újabb fordulat azután következett be néhány nappal, hogy a bíróság elutasította, Spears kérelmét, hogy kiléphessen apja gyámsága alól. Jamie Spears 2008 óta felügyeli az énekesnő személyes ügyeit, ezáltal minden döntést elvéve Spearstől. Az énekes azt szerette volna, hogy apja feladatait az amerikai Bessemer Trust vagyonkezelő cég vegye át, mely apjával közösen felügyeli az énekes pénzügyeit.

Az a kívánságom és az álmom, hogy mindezek véget érjenek. Vissza akarom kapni az életemet

– mondta a bíróságon Spears néhány nappal ezelőtt.

Mint nem sokkal később kiderült, a meghallgatás után a Bessemer Trust pénzügyi cég visszalépett és lemondott Spears gondnokságáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik