Kultúra

Meghalt Luminita Gheorghiu, a román újhullám egyik legfoglalkoztatottabb színésze

GERARD JULIEN / AFP
GERARD JULIEN / AFP

71 éves korában elhunyt Luminita Gheorghiu román színész, aki főleg a román filmes újhullám rendezői által készített filmeknek köszönhetően vált ismertté – jelentette hétfőn a román média. Az 1949-ben, Bukarestben született Gheorghiu, aki az elmúlt években visszavonultan élt betegsége miatt, azon idősebb színészek közé tartozik, akiket a 2000-es évek elején berobbant román filmes újhullám rendezői „újra” felfedeztek. 1972-ben végezte el a román fővárosban a Színház- és Filmművészeti Intézetet, kezdetben a kelet-romániai Botosani városának színházában játszott, majd 1976 és 2003 között a Románia egyik legjobb teátrumának számító bukaresti Bulandra Színház társulatának volt tagja.

Ghoegrhiu, aki pályafutása során mintegy negyvenöt filmben alakított, már a rendszerváltozás előtt több filmben játszott, ezek közül az egyik legismertebb a Stere Gulea román rendező által jegyzett Morometii román filmdráma. Átütő sikert hozott számára a Cristi Puiu által 2005-ben rendezett Lazarescu úr halála című film, de a 2007-es cannes-i filmfesztiválon Arany Pálma-díjjal kitüntetett 4 hónap, 3 hét és 2 nap című, Cristian Mungiu által rendezett alkotásban is feltűnt. Kiemelkedő sikert jelentett pályfutásában a Calin Peter Netzer által rendezett Anyai szív, amely 2013-ban elnyerte a berlini nemzetközi filmfesztivál Arany Medve-díját.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik