Alexander Nemenov / AFP
Kultúra

Tarantino tényleg visszavonul a következő filmje után

Úgy érzi, a csúcson kell abbahagyni.

Quentin Tarantino régóta borzolja a rajongók kedélyeit azzal a kijelentésével, hogy visszavonul a 10. filmje után. Ez azt jelenti, hogy – ha a két Kill Billt egynek számoljuk – akkor a következő filmje lesz az utolsó, és utána vége. A hétvégén Bill Maher műsorában járt, hogy promózza a Volt egyszer egy… Hollywoodból írt új regényét, ami ősszel magyarul is megjelenik. A műsorvezető megpróbált nyomást gyakorolni a rendezőre, hogy hagyjon fel ezzel a visszavonulási hülyeséggel, hiszen a legutóbbi filmjével is bizonyította, hogy csúcsformában van. Ám Tarantino hajthatatlannak bizonyult, és azzal érvelt, hogy épp azért ragaszkodik a döntéshez, mert szerinte a csúcson kell abbahagyni, mert utána már csak a lejtmenet jön. Erre a filmtörténet tanította meg, ahol több rendező tovább dolgozott, mint ahogy szükséges lett volna.

Mikor Maher megkérdezte tőle, hogy a felhalmozott tapasztalat miatt nem forgatna-e jobb filmet a debütálását jelentő Kutyaszorítóbanból, ha ma csinálná, mint annak idején, Tarantino elárulta: egy ponton még az is eszébe jutott, hogy az utolsó filmje egy Kutyaszorítóban-remake lenne, de aztán persze gyorsan hozzátette, hogy

Nem fogom megtenni, kedves internet, de elgondolkodtam rajta.

Tehát még mindig nem tudjuk, mi lesz az életmű záródarabja.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.