Kultúra

A Variety azt latolgatja, hogy a homofób törvények miatt vajon bojkottálja-e Hollywood Magyarországot

Warner Bros. - Legendary Enterta / Collection ChristopheL / AFP
Warner Bros. - Legendary Enterta / Collection ChristopheL / AFP
Volt már rá példa, hogy ehhez az eszközhöz nyúltak. Káel Csaba reméli, hogy a kedvező feltételek fontosabbak, mint a politika.

Az egyik legjelentősebb amerikai filmes szaklap, a Variety külön cikkben feszegeti a kérdést, hogy vajon mit reagál Hollywood a Magyarországon a héten elfogadott pedofil törvény homofób kiegészítéseire. A kérdésnek azért is van nagy súlya, mert az utóbbi években számos amerikai film és sorozat forgott Magyarországon, például az idei év egyik legjobban várt blocbusterei, a Dűne, illetve a Fekete özvegy, a Netflix Vaják című sorozata, hogy tényleg csak pár példát említsünk. A lap felidézi, hogy az RTL Magyarország és az HBO is adott ki közleményt a homofóbia elítéléséről, és szóvá tették, hogy az új törvény alapján a Harry Potter, a Jóbarátok vagy a Szomszédok is tiltóloistára kerülhetnek, így csak késő este, 18 éven felülieknek lehetne őket bemutatni.

Márpedig az utóbbi években a Disney, és nyomában több nagy stúdió is kivonulással fenyegette meg például Georgia államot, ahol anti-LMBTQ és szigorú abortuszellenes törvényeket fogadtak el. A Netflix pedig hasonló okokra hivatkozva el is vitte Észak-Karolinából egyik sorozatának forgatását. A Variety nem kapott egyértelmű választ a megkérdezett stúdióktól a magyar helyzettel kapcsolatban, a WarnerMedia egy általános nyilatkozatot adott ki, amelyben elítéli a homofóbiát és a diszkrimináció minden formáját. Káel Csabát is megkérdezték, aki azt mondta, hogy a törvény alapvetően a gyermekek védelme terén szeretne előrelépést elérni, és reménykedik benne, hogy nem indít el semmilyen negatív válaszreakciót.

Magyarország magasan képzett filemes szakembereket, világszínvonalú létesítményeket, lenyűgöző helyszíneket és nagyvonalú adókedvezményt kínál a nemzetközi filmes közösségnek. Reméljük, ez többet számít, mint a politika

– mondta a filmügyi biztos. A cikk azt is felidézi, hogy a mostani homofób törvény mellett Magyarországon nem elfogadott a melegházasság, tavaly pedig jogszabályi úton lehetetlenítették el, hogy egynemű párok gyereket fogadhassanak örökbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik