Kultúra

Kiakadtak volt színészei, amiért újra színházban rendezhet Eszenyi Enikő

Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi Szabó Balázs / 24.hu

Eszenyi Enikő újra rendezhet az ősszel induló új színházi évadban: a Vígszínházból tavaly hatalmas botrány után távozó igazgató a kecskeméti Katona József Nemzeti Színházban kap lehetőséget, ahol A cirkuszhercegnő című darabot rendezi majd. A Cseke Péter vezette színház múlt heti bejelentését döbbenettel fogadták azok a színészek, akik mérgező légkörre és elviselhetetlen bánásmódra panaszkodtak Eszenyi vezetése idején. Eszenyi tavaly március végén lépett vissza a Vígszínház igazgatói pályázatától. A botrány azután robbant ki, hogy a 24.hu-nak több volt kollégája is mesélt Eszenyi módszereiről, majd sok színész állt ki a nyilatkozók mellett, többek között Stohl András és Kovács Patrícia is aláírta a nyílt levelet.

Kapcsolódó
Mérgező légkör a Vígszínházban – egykori kollégák Eszenyi Enikő vezetői stílusáról
Több volt alkalmazott beszélt arról, hogy a verbális erőszak és a nyilvános megalázás az igazgató visszatérő eszköze. Eszenyi szerint azonban ő sosem sérti meg mások emberi méltóságát.

Február elején már írtunk róla, hogy a Vígszínház volt igazgatója Csehov Sirály című darabjával tért vissza szülővárosában, Csengerben, ahol Csengeri Alkotó Központ néven fiatal kolozsvári és pozsonyi színészekkel alapított társulatot, majd május elején kiderült, Eszenyi a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának zsűritagja lesz, a kecskeméti rendezés pedig a visszatérés következő állomása lesz.

A Blikk most több, egykori vagy jelenlegi vígszínházas színészt is megkérdezett, hogyan fogadták a hírt:

Eszenyi Enikővel szemben több mint hetvenen éltünk panasszal a Fővárosi Önkormányzat vizsgáló bizottsága előtt egy évvel ezelőtt. A mai napig nem tudjuk a vizsgálat eredményét. Várjuk. Eszenyi Enikő többszöri verbális és fizikai abúzust követett el igazgatóként. Ezt veszi semmibe az, aki – szemet hunyva a tettei felett – dolgozik vele. Arcul köpi az áldozatokat

– mondta Molnár Áron színész a lapnak, és kifogásolta, nem ismerik a főváros vizsgálatának részleteit:

A következmény a következménynélküliség, ahogy ez történt az Operettszínháznál is Kriza Zsigmond esetében, amiben sikerült úgy lefolytatni egy vizsgálatot, hogy az áldozatokat nem kérdezték meg. Jó lenne egy olyan országban élni, ahol valódi következményei vannak az abúzusoknak, a szakma pedig kirekeszti az abúzálókat, nem tisztára mossa őket. Csalódtam és csalódni fogok minden intézményben és vezetőben, aki foglalkoztatja Enikőt, azaz nem a hetven ember igazáért áll ki, akiknek volt bátorságuk elmondani a történeteiket. A mai napig várom, mi lett a főváros vizsgálatának eredménye. Várom, hogy valaki kimondja, igazunk volt, illetve várom azt, hogy legyen következménye a hatalommal való visszaélésnek Magyarországon.

Csőre Gábor is nyilatkozott a Blikknek, hasonló érzésekkel:

Sajnos, azt érzem, mintha mi sem történt volna… A kecskeméti igazgató úr nyilván értesült a Vígszínházban történt problémákról, nem kívánom, hogy szüksége legyen rá, de bízom benne, hogy ott is van egy, az új vezetés által készített etikai kódex, ami védi a dolgozókat

– mondta a Vígszínházból a Thália Színházba szerződött színész.

A lap megszólaltatta Járai Mátét is, aki a főszerepet alakítja majd az Eszenyi Enikő által rendezett darabban:

Korábban sosem dolgoztam Enikővel, de az ő darabjain nőttem fel, imádtam a rendezéseit, ott volt a bakancslistámon, hogy vele dolgozzak. Tudom, hogy sokan azt gondolják, botrány, hogy egy évvel a történtek után már rendez, de én tudni akarom, milyen vele a közös munka. Ha bántani fog, én is kiállok és elmondom. Pontosan tudom, hogy a Vígben milyen szörnyűségek történtek, és azt gondolom, helyesen tették azok, akik kiálltak és elmondták a véleményüket. Nem kérdés, hogy igazat mondtak. Nagyon sokan örültek Enikő érkezésének, és várják a közös munkát, ahogyan én is, de tartok is tőle, hogy vajon lelkileg bírom-e majd. Annyiban más helyzet lesz, hogy nem lesz a főnököm, nem függöm tőle, ugyanúgy vendég lesz Kecskeméten, ahogy én. Ráadásul bízom benne, hogy tanult a történtekből.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik