Kultúra

Elárverezték Magyarországon az első digitális műalkotást

Weiler Péter
Weiler Péter

Százötven millió forintért, az árverés legdrágább tételeként kelt el Tihanyi Lajos Csendélet cserepes virággal, kancsóval és citromokkal című képe a Kieselbach Galéria 65. aukcióján hétfőn Budapesten. A Kieselbach közleménye szerint Tihanyi 1909-ben készült képe 100 millió forintos kikiáltási árról indult. Az egyik legfontosabb magyar fauve csendélet egykor Török István újlipótvárosi gyűjteményét gazdagította.

A 232 tételt felvonultató árverésen Mednyánszky László Hadifoglyok karácsonya című festménye 85 millió forintot ért el, az 1915 körül készült olajkép kikiáltási ára 65 millió forint volt. Nem sokkal mögötte maradt el 80 millió forintos leütési árral Ferenczy Károly 1900-ban festett, impresszionista hangulatú tájképe, A nagybányai Kereszt-hegy, amelyre 65 millió forinttól indult a licitálás. A tavaly elhunyt Konok Tamás két műve (Unafatum és Cím nélkül) 4,2 millió forintért kelt el, együttes kikiáltási áruk 1,5 millió forint volt.

A galéria Magyarországon először árverezett el digitális műalkotást, azaz NFT technológiával a blokkláncon védett képet. Weiler Péter Kádár János segít apámnak beprogramozni az új színes tévénket című munkáját 750 ezer forintért vásárolták meg. Mint a 150 millió forint körüli összegért eladott kislányos mémről szóló cikkünkben írtuk, az NFT az egyik legújabb digitális őrület, ami – nagyon leegyszerűsítve – a blockchain technológián alapulva lehetővé teszi, hogy bárki értékesítse vagy megvegye digitális alkotások (rajzok, fotók, GIF-ek, zenék stb.) tulajdonjogát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik