Kultúra
7 fotó
Egyelőre nem tudni, hogy ki lett az új tulajdonos, az azonban biztos, hogy a kikiáltási árat közel 620 millió forinttal szárnyalta túl.
2026. 01. 14. 12:53
14 fotó
A világhírű rendező múlt kedden hunyt el.
A nyelvújító Kazinczy Ferencet senkinek sem kell bemutatni, két leszármazottjának életműve Magyarországon azonban alig ismert: az életét Budapesten indító, majd Svédországban lezáró Gábor, illetve fia, a pályáját már Skandináviában indító Ferenc nyomába eredtünk, hogy bemutassuk a két szakember hatását a mai világra.
2026. 01. 12. 20:57
27 fotó
A színészről decemberben derült ki, hogy megszerezte az európai ország állampolgárságát, Donald Trump rögtön be is szólt neki.
27 fotó
A díjnak is örült, a rappernek még jobban.
27 fotó
Vasárnap nyolcvanharmadik alkalommal adták át az Oscar előszobájának tartott Golden Globe-díjakat Los Angelesben. Tarolt az Egyik csata a másik után és a Kamaszok, Leonardo DiCaprio elől viszont elhalászták a díjat. Képek a gáláról.
- 19:16 A „brüsszeli háborús terv” finanszírozása ellen indít petíciót az Orbán-kormány
- 19:01 Karácsony: A kormány kifosztotta a fővárost, pedig nem volt rászorulva
- 19:00 Színpadon, a közönség előtt kérte meg a nő kezét, mindenkit sokkolt a válasz
- 18:45 Szlovák parlament alelnöke: Fico gondolkodás nélkül hátba szúrná Orbánt, ha az érdekei úgy kívánják
- 18:29 Csendőrpertu 2.0 – Jogos lehet az igény, hogy én letegezzek egy fiatalt, de engem magázzanak?
- 18:25 DVSC: Megérkezett az első kétmilliárd Debrecenbe
- 18:18 „Szerintem 55 évesen így kell kinézni” – Szabó Győző félmeztelen fotókon mutatta meg, mennyire kigyúrta magát
- 18:05 Korábbi halálos balesetekben érintett cég daruja okozta a thaiföldi vonatkatasztrófát
- 17:57 Kijött az Eufória 3. évadának előzetese: öt éves ugrás lesz a sztoriban
- 17:45 Fico hiába nem akar beszállni a magyar kampányba, Magyar Péter a választásokig visszavonatná vele a Benes-dekrétumokat és az új szlovák törvényt is
- 17:40 Sinnert is legyőzve lett milliomos egy amatőr játékos a speciális tenisztornán
- 17:03 Katona Szandra elárulta, mivel lepte meg Schmuck Andor a kereskedőket a Kincsvadászok VIP forgatásán
- 16:55 Két év börtönt kapott egy borsodi tanár, aki szexuálisan közeledett a tanítványaihoz
- 16:30 Szijjártó csütörtökön Belgrádban tárgyal a NIS megvásárlásáról
- 16:29 A TikTokéhoz hasonló rövid videók érkeznek a Disney+-ra
- 11:54 Török Gábor a Medián méréséről: Ez már nehezen megfordítható
- 14:21 Halálos gázolás: ketten is áthajtottak a gyalogos áldozaton – szemtanúkat keres a rendőrség
- 15:03 Kettős hazaárulónak nevezte Habsburg Károly Orbán EU-s pártcsaládjának egyes tagjait
- 15:26 Friss hírek érkeztek Fenyő Miklós állapotáról: Szikora Róbert imára kéri a rajongókat
- 06:27 Ónos eső miatt két vármegyére adtak ki szerdára riasztást
- 12:40 Eye of the Tiger: Vadai Ágnes is beszólt Tóth Gabinak
- 09:44 Szentesi Éva ismét kórházba került, a születésnapját is bent töltötte
- 11:04 Döntött a bíróság: lehet hűtlen kezelés miatt nyomozni Rogánék propagandaköltései ügyében
- 12:53 Évekig senkinek sem kellett, most mégis hatvanhat licit után adta el az újpesti kórházat a magyar állam
- 11:49 Trump a grönlandi miniszterelnökről: Nem tudom, ki az, de ebből nagy gondjai lesznek
