Kultúra

Schobert Norbertnek 15 milliós kártérítést kellett fizetnie, mert jogsértően használt zenéket a fitnesz DVD-ken

Mónus Márton / MTI
Mónus Márton / MTI
A legnagyobb hazai lemezkiadók még 2013-ban indítottak eljárást Schobert Norbert ellen szerzői jogok sorozatos megsértése miatt. Az ügy sokáig húzódott, a fitneszgurunak végül a múlt évben kellett 15 milliós kártérítést fizetnie, ami csak töredéke volt az eredetileg követelt összegnek. A kiadók most új perre készülnek, mert állításuk szerint Schobert nem hajlandó megfizetni a késedelmi kamatokat. Schobert nem kívánta kommentálni lapunknak a jogvitát, amíg végleg le nem zárul, mert szerinte a peres ügyeket nem a médiában kell intézni.

A Dabasi Járási Ügyészség 2020 októberében kimondta, hogy Schobert Norbert bűncselekményt követett el, és ezért megrovásban részesítette – derül ki a 24.hu birtokába jutott dokumentumokból. Az általa elkövetett bűntett és vétség esetében elvileg akár két, illetve három év szabadságvesztés is kiszabható, ám az ügyészség végül a legenyhébb büntetést sem látta szükségesnek, és meg is szüntette az eljárást Schoberttel szemben. Figyelembe vették ugyanis, hogy a gyanúsított

  • büntetlen előéletű,
  • a bűncselekmény elkövetése óta jelentős idő telt el,
  • és hogy Schobert pár héttel korábban megtérítette a sértetteknek az okozott vagyoni kárt.

A fitneszgurunak végül összesen mintegy 15 millió forintot kellett fizetnie a vele szemben közösen fellépő lemezkiadóknak, amiért előzetes engedély és jogdíjak megfizetése nélkül használta fel a tulajdonukban lévő dalokat a fitnesz-DVD-iken. A kiadók ennél lényegesen nagyobb – 80 és 90 millió forint közötti – kártérítést követeltek tőle, ám az ügyészség a sérelmezett DVD-k jelentős részénél elévülésre hivatkozott, így csak 2010-től kezdve forgalomba került három Rubint Réka-DVD esetében vizsgálta a hivatalos iratokban Schóbertként szereplő fitneszguru bűnösségét.

A szövevényes ügy lassan már nyolc éve húzódik, a nagyobb hazai kiadók, köztük a CLS, ugyanis eredetileg még 2013-ban indítottak eljárást Schobert ellen. Akkoriban a sajtó is többször foglalkozott az üggyel, főleg miután a NAV vizsgálatot indított, és lefoglalt Norbiéknál tizenkétezer DVD-t. Ennél azonban sokkal nagyobb tétel forgott kockán: a kiadók szerint 2003-tól kezdődően körülbelül 800 ezer példány jelent meg a jogsértő DVD-kből, ám az ügyészség végül ezeknek több mint kétharmadát elévült ügynek minősítette.

„Mi azzal érveltünk, hogy nincs elévülés, mert a régebben kiadott DVD-k is folyamatosan raktáron voltak, és hirdette őket. Tehát folyamatban volt az értékesítés, de ezt az érvünket nem fogadták el” – mondta a 24.hu-nak kiadókat képviselő ügyvéd, Bérczes László. Öccsét, Bérczes Ádámot, aki az egyik érintett kiadó, a CLS vezetője, arról kérdeztük, miért vártak tíz évig az eljárás megindításával, ha egyszer a jogsértés szerintük már 2003 óta fennállt. Válasza meglehetősen prózai: korábban nem tudtak róla, csak 2013-ban hívta fel figyelmüket az egyik DVD-n érintett  szerző, Roberto Winny a jogsértésre. Az ügy pikantériája, hogy Schobert cége és a CLS 2004-ben még közösen adott ki egy fitnesz mellé szánt zenei válogatáslemezt Norbi Music Update címen, és ennél Bérczes Ádám szerint teljesen legálisan jártak el a jogdíjakkal.

Magyarul, neki is pontos információja volt arról, hogy működik a zenefelhasználás és a jogdíjak rendezése. A mi cégünk lett később az egyik legnagyobb sértett, mert mi sok elektronikus zenét adtunk ki, és azt használt fel leginkább. De mielőtt sértetté váltunk, partnerek voltunk

– mondta Bérczes Ádám, akinek emlékei szerint a kiadók az elejétől fogva nyitottak voltak a peren kívüli megállapodásra, de Schobert nem élt ezzel a lehetőséggel.

Marjai János / 24.hu

Az ügy kipattanása után nemcsak a kiadók követeltek pénzt Schobertéktől, hanem a szerzői jogdíjakat kezelő Artisjus is, feléjük ugyanis szintén elmulasztották a befizetést. A nyomozóhatóság bevonta őket is az ügybe, és Schobertéknek 2015-2016-ban sikerült az Artisjusszal peren kívül megállapodni (arról nincs hivatalos információnk, hogy mekkora összeget fizettek nekik). Ennek nyomán az ügyészség megszüntette a büntetőeljárást, ám az érintett kiadók panasszal éltek, mivel még mindig nem lettek kártalanítva. A fitnesz-DVD-k ugyanis a zenék megfilmesítésének minősülnek, márpedig ilyen esetben nemcsak az Artisjusnak kell befizetni a szerzői jogdíjakat, de a hangfelvétel jogtulajdonosai – vagyis többnyire a kiadók – felé is, amelyektől ráadásul előzetes engedélyt is kell kérni a dalok felhasználására. Producerként mindez Schobert kötelessége lett volna, ám ő ezt elmulasztotta.

Mivel elégedetlenek voltak az elhúzódó büntetőeljárás szakmai részével, a CLS egy polgári pert is indított próbaképp az ügyben. Ezt formailag minden egyes dal esetében külön-külön kellett volna kezdeményezni, ők végül a Compact Disco Fly or Drive dalát választották, hogy ezzel teszteljék a jogi lehetőségeiket. A bíróság 2017-ben ugyan kimondta, hogy jogsértés történt, de az ítéletben csak a Schobert és Rubint Réka korábbi közös cége, a Foodorgany Kft. felelősségét állapították meg, a DVD-k producereként feltüntetett fitneszgurut személyesen nem találták felelősnek. A Foodorgany viszont a per idején már nem az övék volt, és időközben fizetésképtelenné is vált, így a kiadó nem tudta érvényesíteni követelését.

A jogi zsákutcát látva nem indítottak több polgári pert, inkább a büntetőeljárást igyekeztek meggyorsítani. Ez zárult le végül tavaly októberben – vagyis nyolc évvel az ügy kipattanása után – az ügyészségi megrovással, és a 15 milliós kártérítés megfizetésével. A jogi huzavona azonban úgy tűnik ezzel nem ért véget, ugyanis a kiadók felszólítása ellenére Schobert nem volt hajlandó kifizetni a késedelmi kamatokat, ami álláspontjuk szerint – tekintettel a károkozás óta eltelt időre – számottevő összeg lenne. A kiadók ezért újra perre mennek. „Tárgyaltunk Norbert jogi képviselőjével, létre is jött egy megállapodás, amit a kiadók aláírtak. Aztán Schobert Norbert meggondolta magát, megszüntette a kapcsolatot az ügyben eljáró jogi képviselőjével és megtagadta ennek a megállapodásnak az aláírását” – mondja Bérczes László, aki ezúttal is ellátja a kiadók jogi képviseletét.

Kérdéseinkkel megkerestük Schobert Norbertet, hogy az ő álláspontját is bemutathassuk az üggyel kapcsolatban.

Örülök, hogy egy nyolc éve húzódó eljárás lezárult. Mindent kifizettem, amit kiszabtak rám és mindenkinek jó egészséget kívánok

– mondta a fitneszguru, hozzátéve, hogy ennél többet nem szeretne nyilatkozni, amíg le nem zárul a kamatok megfizetésével kapcsolatos jogvita, mert ő azt vallja, hogy „a peres ügyeket nem a médiában döntjük el”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik