Kultúra

Premierekkel nyit újra az Átrium (X)

Több mint fél év kényszerszünet után május 21-én újra kinyit az Átrium. Ebben az időszakban bár előadásokat nem lehetett tartani, a munka és a próbák folytatódtak. Négy bemutató készült el, ezek közül két előadást még ebben az évadban bemutat a Margit körúti színház.

Az első „élőben” is látható produkciót, Nassim Soleimanpour Fehér nyuszi, vörös nyuszi című darabját május 21-én, Gyabronka József egyszeri és megismételhetetlen előadásában még online is lehet követni. Az iráni szerző, Nassim Soleimanpour nemzetközi sikert aratott különleges darabjának nincs próbája, nincs díszlete, nincs jelmeze, nincs rendezője. Egy színész életében csak egyetlenegyszer adhatja elő a darabot, amely kísérlet a színház hatalmának demonstrálására, közös játék az író, a színész és a közönség részvételével, vagyis minden egyes este megismételhetetlen alkalom. A tétet emeli, hogy a színész a darab szövegét ott, helyben, a színpadon kapja meg, tehát ő sem tudja, mi fog történni.

Május 22-én, szombaton este A bogyósgyümölcskertész fia című Háy János-kötet írásaiból készült előadás premierjére kerül sor. A címszerepet – az elbeszélőt és általa az összes szereplőt – Kovács Máté alakítja az Átrium Bisztrószínpadán. A szöveg egy kisfiúból felnőtt fiatallá érő ember emlékeit állítja elénk, a ’70-es évek vidéki Magyarországán. Háy János története mindnyájunk gyerekkoráról, serdülőkorunk gyötrelmeiről, első nagy csalódásainkról, felnövéstől való félelmünkről mesél. A felnőtté válás stációit komolyan véve, de érzékletes játékossággal ábrázoló produkciót Kocsis Gergely állította színpadra. Az előadás műsorra kerül még május 23-án és 28-án is.

Fotó © Lakatos Péter

A járvány felfutása közben, ősszel mutatta be, de csak párszor játszhatta az Átrium David Javerbaum Isteni végjáték című komédiájának magyar változatát. Június 3-án és 5-én ismét eljön közénk a Mindenható, Alföldi Róbert alakját magára öltve. Partnerei, az arkangyalok Ivanics Tamás, valamint váltott szereposztásban Kovács Máté és Varga Ádám képében kísérik. David Javerbaum darabjában a szó szoros értelmében Isten jön el hozzánk, egészen konkrétan az Átrium nézőihez, látogatásával megvilágít néhány alapvető problémát, beismeri saját hibáit, de rávilágít a mi bűneinkre is, közben bemutatja Tízparancsolatának új verzióját, sőt legújabb, „2.0”-s projektjét is felvázolja.

Fotó © Lakatos Péter

Klaus Mann regénye nyomán készült el az Átrium Mefisztó című bemutatója. Mikó Csaba és Kukk Zsófia átdolgozása alapján a kiváló vajdasági rendező, Urbán András vezetésével, a színészek improvizációinak, jeleneteinek felhasználásával a megalkuvás, a hatalom és a művészet sajátos viszonyát ábrázolja a zenés „kortárs kabaré”, Alföldi Róbert, Hartai Petra, Huzella Júlia, Nagyabonyi Emese, Péterfy Bori és Tornyi Ildikó előadásában. A különleges produkció, amelyet csak tizennyolc éven felülieknek ajánlanak, karakteres és emlékezetes színházi élménynek ígérkezik. A bemutató június végén várható.

Fotó © Lakatos Péter

A tervek szerint nyáron más sikerelőadások is visszatérnek az Átrium színpadára, például az Igenis, miniszterelnök úr! vagy Az Őrült Nők Ketrece, ezek időpontjairól a színház majd a honlapján számol be az egyeztetések befejezését követően.

Az előadásokra jegyek az atrium.jegy.hu oldalon válthatók.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik