Kultúra

A pestis és egy csodatévő apáca is meglátogatja Cannes-t

A 74. cannes-i fesztivál versenyprogramjában mutatják be Paul Verhoeven (Robotzsaru, Elemi ösztön) Benedetta című új filmjét, melyhez megérkezett az első előzetes. A film, mely a tavalyi fesztiválon debütált volna, de a seregszemle a koronavírus-járvány miatt elmaradt, a pestis által sújtott XV. századi Itáliában játszódik, főszereplője egy toszkán zárda apácajelöltje, Benedetta Carlini (Virginie Efira), aki gyerekkorától kezdve csodákat képest tenni. Benedetta a kolostorba költözésével azonnali és jelentős hatással lesz a közösség életére.

A megtörtént események alapján készült történelmi drámában Efira mellett Charlotte RamplingLambert Wilson, Daphné Patakia és Olivier Rabourdin látható a főbb szerepekben.

A cannes-i fesztivált Leos Carax Annette című zenés filmje nyitja július 6-án, a díjátadóra a július 17-én kerül sor. A hivatalos válogatás programjaiba meghívott többi film listáját május 27-én teszik közzé a szervezők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik