Kultúra

Újabb slágerprodukciók érkeznek a Szegedi Szabadtérire nyáron (X)

Az ország legnagyobb szabadtéri színpadára érkezik a Puskás musical, de új vígjáték, vígopera és néptánc produkció is bekerült a műsorba, a nevetőizmainkon pedig két Dumaszínházas humorista dolgozik majd.

Változik a Szegedi Szabadtéri Játékok idei műsora, de továbbra is mindenkit szeretettel várnak a szabad ég alatt, biztonságos körülmények között megrendezett előadásokon, mondta el Barnák László ügyvezető igazgató. Az eddigi produkciók mellé bekerült öt új előadás és két stand-up humorista önálló estje is, három korábban meghirdetett darab azonban kikerült a repertoárból.

Szegedre érkezik az Aranycsapat igaz története

Júliusban a minden idők legismertebb magyarjának történetét feldolgozó Puskás, a musical érkezik a szegedi Dóm térre. A monumentális produkció népszerű sztárokkal, 100-nál is több felnőtt- és gyermekszínésszel, táncossal és artistával kerül színpadra, a látványvilágról pedig LED-fal és tűzijáték gondoskodik majd az ország legnagyobb csillagtetős színpadán.

A Puskás, a musical ezzel olyan produkciókhoz csatlakozik a Dóm téren, mint az Alföldi Róbert rendezésében bemutatásra kerülő West Side Story, amelyet a színházrajongók már most az év musicalbemutatójaként emlegetnek.

A nagyszabású produkció mellett régi kedvencek is visszatérnek a Szegedi Szabadtérire: júliusban három estén át a 2018-ban rajongásig megszeretett Apáca Show musical varázsol újra disco hangulatot a csillagok alá olyan sztárokkal, mint Sári Évi, Alföldi Róbert, Janza Kata, Feke Pál és Csonka András.

Szegedre várják a musicalek szerelmeseit

A West Side Story mellett még egy legendás produkcióval kedveskednek a szervezők a Broadway szerelmeseinek: a Jézus Krisztus Szupersztár rockoperát hozzák el nekünk Feke Pál főszereplésével, olyan csillagokat színpadra állítva, mint Serbán Attila, Gallusz Nikolett és Sánta László. Az azóta ikonikussá vált darabot 35 évvel ezelőtt a Szegedi Szabadtéri Játékokon mutatták be először Magyarországon, Sasvári Sándor főszereplésével, aki most Pilátus szerepében tér vissza a Dóm térre.

A zenés produkciók itt még nem érnek véget, hiszen az Újszegedi Szabadtéri Színpadra érkezik a Veres1 Színház Nők az idegösszeomlás szélén című musicalje, amely számtalan bonyodalmat és izgalmas fordulatot ígér az augusztusi hosszú hétvégére. Szintén új előadásként érkezik a műsorba Mozart vígoperája, a Szöktetés a szerájból modern köntösben, Juronics Tamás rendezésében, valamint a Magyar Állami Népi Együttessel együttműködésben látható TÁNC-ÜNNEP című néptánc produkció is.

Nevetéstől hangos nyári esték a csillagok alatt

Vígjátékokból idén sem lesz hiány, hiszen a Herczeg T. Tamás rendezésében látható örökbecsű Molière-komédia, a Scapin furfangjai mellé bekerült a Játékszín Kölcsönlakás című vígjátéka is, amelyben egy júliusi hétvégén át olyan sztárok gondoskodnak a felhőtlen nevetésről, mint Dobó Kata vagy Lengyel Tamás.

De a nevetés itt még nem ér véget, hiszen a tavalyi sikeren felbuzdulva idén újabb Dumaszínházas humoristák érkeznek az Újszegedi Szabadtérire: egy-egy estén át Kőhalmi Zoltán és Kiss Ádám gondoskodik a rekeszizmok edzésben tartásáról!

A jegyvisszaváltás megkezdődött

A változtatás a korábban a Dóm térre meghirdetett Sok hűhó semmiért vígjátékot, az Újszegedi Szabadtéri Színpadon pedig a Traviata operát és a Hófehérke és a hét törpe mesebalettet érinti, ezek a produkciók kikerültek az idei műsorból. Az elmaradó előadások jegyeinek visszaváltása már megkezdődött, a jegyekről online és személyesen a REÖK-ben található Fesztivál Jegyirodában van lehetőség rendelkezni. Bővebb információk a www.szegediszabadteri.hu weboldalon olvashatók.

Bízunk benne, hogy kibővített műsorunknak hála idén még többen választják a Szegedi Szabadtérit, és a szabad tér által biztosított biztonságos színházi élményt. Mindenkit szeretettel várunk Szegedre egy-egy felejthetetlen nyári estére, vagy egy egész kultúrhétvégére is” – tette hozzá Barnák László, a Játékok ügyvezető igazgatója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik