Sam Yeh / AFP
Kultúra

Az emberevő démonokkal küzdő fiúról szóló film lenyomta a Mortal Kombatot

Egy japán animációs film megelőzte a Mortal Kombat akciófilmet az észak-amerikai kasszasikerlistán. Az emberevő démonokkal küzdő, árva fiúról szóló Kimecu no Jaiba – Mugen no Densa (angol címe Demon Slayer) című animé egy Japánban rendkívül népszerű manga- és tévés animesorozat nyomán készült. Iparági becslések szerint a hétvégén 6,4 millió dollárt forgalmazott az észak-amerikai mozikban – adta hírül a Variety híre alapján az MTI.

A Simon McQuid rendezésében forgatott Mortal Kombat című akciófilm egy hete még meg tudta előzni a japán produkciót a kasszasikerlistán, most azonban a második helyre szorult 6,2 millió dolláros jegybevételével Észak-Amerikában. A Demon Slayer egy héttel ezelőtti bemutatása óta 34,1 millió dollárt forgalmazott az Egyesült Államokban és Kanadában. A nemzetközi piacokon és Japánban is kasszasikerlista rekordot döntött: Japánban 368 millió dolláros jegybevételével minden idők legnagyobb kasszasikere lett. A film globális bevétele már 440 millió dollár (132 milliárd forint) fölött jár. Az észak-amerikai kasszasikerlista harmadik helyére a Godzilla Kong ellen című akció sci-fi futott be 2,7 millió dolláros jegyeladással. Az öt hete játszott filmre Amerikában több mint 90 millió dollárért (27 milliárd forint) váltottak jegyet.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.