Kultúra

Márton András Nemcsák Károlyról: Nem szeretem, sem őt, sem azt, amit képvisel

MTI/Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd

A rendszerváltás után ha valaki kiállt az utcasarokra és elkiáltotta magát, hogy Antall József egy idióta, akkor már nem jöttek a rendőrök gumibottal, nem vitték el. Ez a színházban már nem volt érdekes, a tét megváltozott.

Többek közt erről is beszélt Márton András Jászai Mari-díjas színész Veiszer Alinda műsorában, írja a Telex.

Mint mondta, ezután állt át politikai pályára, először Los Angeles-i főkonzulként, majd New York-i diplomataként dolgozott Amerikában. Azt mondta, ekkoriban a főkonzulátus egyik alapfeltevése az volt, hogy ami folyamatosan érdekes lehet a magyar gazdaság és a kultúra számára, az a filmipar, így jött képbe például Andy Vajna is.

 

– emlékezett vissza.

Vajnával Márton András egy fogadáson találkozott, ezeken a fogadásokon akkoriban ott voltak az Amerikában élő filmesek is, mint Kovács László operatőr vagy Zsigmond Vilmos.

Nemcsák Károlyról azt mondta,

nem szeretem, sem őt, sem azt, amit képvisel. Az egészben van egy ilyen görcsös bizonyítása annak, hogy igenis lehet kevesebb intellektuális tőkével nagyszerű színházat csinálni. Ezt nem sikerült bebizonyítani, annak, aki színházat csinál, annak kell tudnia olvasnia, írnia, más véleményeket meghallgatnia. Ő most felült egy szekérre, ami jól viszi, de ez egy politikai szekér, nem egy szakmai. Nem látom benne a vágyat, hogy ezzel a színházzal valamilyen hozzáadott értéket termeljen. Ez egy herdálás.

Márton András beszélt emellett családi tragédiákról, ávósokról, illetve arról is, hogy a járvány alatt elkapta a koronavírust és csak egy hajszálon múlott az élete.

A közel 70 perces beszélgetést ezen a linken lehet megnézni jelképes támogatásért cserébe.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik