Frazer Harrison / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Kultúra

Ezra Furman előbújt mint transznő

Az énekes-dalszerző Ezra Furman a nyilvánosság elé állt, hogy bejelentse: transznemű nő és anya. Mint írja, már jó ideje, több mint két éve felismerte, hogy transz, és azóta nőként él, de a szót nem igazán használta, mert a helyzet szerinte ennél komplexebb: lehet, hogy inkább non-bináris, azaz sem nőként, sem férfiként nem tudja magát kizárólagosan meghatározni. Posztjában arról ír, nem volt könnyű eljutnia ehhez a felismeréshez, de most már fel tudja vállalni, és büszke az identitására. A harmincnégy éves zenész a szülői lét varázslatáról is írt.

Gyönyörű és szent és imádom — és erről ennyit. Nem beszéltem korábban nyilvánosan arról, hogy szülő vagyok, mert féltem, hogy elítélnek és szétszednek majd miatta, mintha bárkinek is köze lenne mindehhez rajtam és a családomon kívül

— írta, hozzátéve, hogy azért beszél most minderről, mert amikor megszületett a gyereke, nem volt szinte egyetlen példa sem előtte arra, hogy valaki transznőként gyereket nevelne, most viszont az ő személyében bárki láthat erre példát. Posztját azzal zárta, hogy hamarosan új dalokkal érkezik. Legutóbb 2019-ben jelent meg stúdióalbuma, amivel gyorsan népszerű lett az indie rock műfajban, két dalát pedig a Sex Education című zseniális Netflix-sorozat betétdalként használta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.