Kultúra

Molnár Áron: „Szoktam Orbán Viktorral álmodni. Ultra jó fej”

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Vidnyánszky Attiláról, Orbán Viktorról, Schilling Árpádról is beszélt Molnár Áron színész a Szabad Európának adott interjújában, meg arról is, hogy a feleségével iszonyatosan szeretnének gyereket. „Ezért szeretnék mindent megtenni, hogy mire megszületik, itt valamilyen szinten rendben menjenek a dolgok.”

A kérdésre, mit mondana Vidnyánszky Attilának, ha lenne vele két perce beszélgetni, a Nemzeti Színház igazgatójához címzett választ ad, amit azzal fejez be:

Szépen kérlek, kérj bocsánatot a diákoktól, lépj hátra, és gondolkozz el azon, van-e értelme tönkretenni a jövő generációját.

Orbán Viktorról azt mondja:

Szoktam vele álmodni. Ultra jó fej. Mindig iszonyatosan megértő. Rendszerint elmondom neki a főbb problémákat, amiket látok az országban. Álmomban voltunk Ráhel születésnapján. Flódnit ettünk. Elmondtam neki azt, hogy egyrészt a szegregáció problémáját mérhetetlenül rosszul kezeli. Másrészt szerintem kifejezetten rasszista az az álláspont, amit képviselt a gyöngyöspatai romákkal kapcsolatban.

A választ oda futtatja ki, hogy neki nem miniszterelnöke az az ember, aki a választópolgárokat nem tekinti vitapartnereknek.

Az SZFE apropóján szóba kerül az is, hogy Molnár sok mindenben egyet ért Schilling Árpáddal azzal kapcsolatban, hogy az egyetemre ráfért a változás, de szerinte az már korábban elindult, például a drámainstruktor-képzés bevezetésével, amiről „Attiláék (Vidnyánszky Attila) azt sem tudják, hogy mi az”.

Az a helyzet, hogy valóban egy olyan generáció volt az SZFE-n tanár, vagy osztályvezető, amely nem tanult, mondjuk pedagógiát. Nem volt mellettük egy mentálhigiénés szakember, nem volt mellettük egy pszichológus vagy egy drámainstruktor

– mondja arról az SZFE-ről, ahol ő 2006 és 2010 között tanult. Arra a kérdésre, hogy lehet-e Vidnyánszky az egyetem megújítója, határozott nemmel felel.

Ő antihőssé vált. Voldemorttá vált. Ebben az egész őrületben az történik, hogy itt nem apaképeket kell kreálnunk a jövő nemzedékének. Nem az kell, hogy majd megjön a következő Orbán Viktor, meg megjön majd a következő Gyurcsány Ferenc, meg megjön a következő Vidnyánszky Attila. Nem apaképekben kell gondolkoznunk. El kell felejtenünk azt a fajta apakomplexust, és rá kell jönnünk, hogy csapatmunkában lehet csak érvényesen működtetni egy rendszert.

Molnár Áronnal nemrég mi is hosszabban beszélgettünk:

Kapcsolódó
Molnár Áron: Hamarosan sokfejű lesz a sárkány
Naponta többször pittyeg a telefonom, hogy nem mennek át az utalásaim, mert nincs fedezet a számlámon – árulta el a 24.hu-nak Molnár Áron. A noÁr Mozgalom alapítója arról is beszél, miért pörög folyton ezerrel, képes-e eldönteni, mi számít abúzusnak, illetve elfogadná-e Mészáros Lőrinc támogatását.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik