Zih Zsolt / MTVA Fotó
Kultúra koronavírus

Az Apostol frontembere 79 évesen ételfutár lett

A járvány miatt a fellépések nem jöhetnek szóba, így új feladat után nézett Meződi József, az Apostol frontembere, tudta meg a Blikk. A 79 éves énekes családi éttermükből szállítja házhoz a megrendelt ételeket – hiszen másként az étterem november óta nem fogadhat vendégeket.

Minden nap déltől estig viszem házhoz a megrendelt finomságokat. Muszáj valamit csinálnom, hogy ne haljak bele az unalomba, mert én hozzá vagyok szokva ahhoz, hogy mindig van valami dolgom

– mesélte a lapnak Meződi, aki azt is elmondta, hogy sok rajongónak szerzett így kellemes meglepetést, hiszen aligha számítottak rá, hogy az Apostol énekese hozza házhoz az ebédet. Meződi komolyan veszi a járványügyi szabályokat munka közben, de pár napja már a második oltáson is túlestek feleségével.

Gulyás Gergely és Szentkirályi Alexandra sajtótájékoztatón jelentették be, hogy a Szputnyik a legjobb vakcina, a minimálbér nem lesz adómentes, jövő héten átléphetjük a 4 milliós oltási határt, 6 millió beoltottól beszélünk társadalmi immunitásról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.