Kultúra

Harmincmilliós rendkívüli támogatást kapott a 100 Tagú Cigányzenekar Káslertől

Bruzák Noémi / MTI
Bruzák Noémi / MTI

Rendkívüli támogatást kapott a 100 Tagú Cigányzenekar, közölte vasárnap délelőtt az Emberi Erőforrások Minisztériuma.

A tárca közleményében azt írta:

a 100 Tagú Cigányzenekar egyedi, magyar értéket képvisel, az emberi erőforrások minisztere 30 millió forint rendkívüli támogatást adott a zenekar számára.

A Magyar Örökség és Hungarikum díjas 100 Tagú Cigányzenekar számos hazai és nemzetközi elismeréssel rendelkezik. 1985-ben alakult meg, immár 36. éve működik. Hagyományőrző előadásaikkal bejárták az egész világot és a magyar cigányzene utánozhatatlan művészetével ismertették meg a zenekedvelőket, közölték.

Az Emmi ezen kívül jelezte, hogy a koronavírus járvány ideje alatt a budapesti VII. kerületi polgármester elküldte a zenekart abból az épületből, ahol több mint egy évtizedig próbáltak és készültek az előadásokra.

Ezt követően Kásler Miklós elrendelte, hogy a zenekar számára egy méltó és végleges helyszínt biztosítson a kultúráért felelős államtitkárság. Ennek az épületnek a keresése zajlik jelenleg. Tovább nehezíti a zenekar helyzetét, hogy a járvány miatt a tavalyi évben kevés koncert megtartására volt lehetőségük, hangsúlyozta az Emmi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik