Kultúra

A Béres Csepp feltalálójának történetével és Litkai Gergely számaival túlélhetjük a bezártságot

Béres
Béres
Az ember, aki feltalálta a Béres Cseppet, Miklósa Erika 30 éve a pályán és kutyás túrák Magyarországon illetve a szomszédos országokban – csak néhány tipp, hogyan vészeljük át a pandémiás időszakot. Online és szabadtéri programajánló.

Feltalálta a Béres Cseppet, miközben a szocializmussal harcolt

Az id. dr. Béres Józsefről, a Béres csepp megalkotójáról tavaly bemutatott, fordulatokban gazdag A feltaláló című alkotás üzenetével a jelenlegi nehéz helyzetben is erőt ad. A film a kutató drámai sorsát, a hatalommal vívott küzdelmeit és a Béres Csepp megszületésének történetét meséli el, valamint bepillantást nyerünk a hatvanas–hetvenes évek Magyarországára, megismerjük az akkori társadalom egészét átható hazugságokat és intrikákat.

A film 2021. március 26-án este 22 óra 20 perctől látható a Duna Televízió csatornáján. A Magyar Örökség Díjjal, Széchenyi-díjjal és Magyar Köztársasági Érdemrenddel is elismert id. dr. Béres József kutató 15 évvel ezelőtt pontosan ezen a napon, 86 éves korában hunyt el.

Miklósa30 – Miklósa Erika jubileumi gálaestje

A Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas, nemzetközileg is elismert koloratúrszoprán, Miklósa Erika 19 évesen debütált a Magyar Állami Operaházban Papagenaként. Harmincéves jubileumi tagságát olyan esttel ünnepli az Opera, melyen az énekesnő legfontosabb szerepeiből ad elő részleteket, mint A varázsfuvola vagy a Carmen a Magyar Állami Operaház Zenekarának közreműködésével. A karmester Kesselyák Gergely, míg az est házigazdája Ókovács Szilveszter lesz.

Magyar Állami Operaház

Az előadás  2021. 03. 27-én 20 órakor kezdődik. A felvétel nem visszanézhető, a jegy 4 990 forintba kerül. További részletek az Operaház honlapján.

Litkai Gergely újra divatba hozza a gondolkodást

Hány lakója lesz hazánknak 2100-ban? Hány órát beszélt Jézus? Mennyi alkoholt iszunk? Hány barátja van valakinek átlagosan? És a facebookon? Érdemes-e jónak lenni? Nagy kérdések a számok nyelvén Litkai Gergelytől. A 85 perces előadást csak a megadott időintervallumon belül lehet végignézni, későbbi időpontban már nem lesz elérhető: 2021. március 26-án 19:00 – 23:59 között, illetve 2021. április 30-án 19:00 – 23:59 között. Az online jegy 2 900 Ft, míg a támogatói jegy  4 500 Ft. Jegyvásárlás és további infomációk a jegy.hu oldalán.

Óh, New York

Mindig is vágyott New Yorkba? Szeretné látni, milyenek a híres New York-i múzeumok? Az American Corner Pecs szervezésében most ingyenes tárlatvezetésen vehetünk részt ezúttal a Guggenheim Múzeumban. Olykor egy múzeum épületének tervezője éppúgy korszakalkotó művész mint a tárlaton bemutatott műalkotások készítői. Így van ez a Guggenheim esetében is, melyet Frank Lloyd Wright, az amerikai építészet egyik kimagasló, úttörő személyisége tervezett.
A tárlatvezetést Pusztai Tünde művészettörténész tartja, beszélgetőpartnere pedig Nagy Réka, klinikai szakpszichológus lesz.
Esemény helyszíne: Live/élő az American Corner Pécs Facebook oldalán áprlis 8-án 18.00 órától.

Kutyás túrák Magyarországon és a szomszédos országokban

A Dog Hájking kutyás túraszervező oldal kifejezetten a kutyásoknak jött létre. Az utazás (maximum 8-9 fő) klímás kisbusszal történik. Az úton biztosított a kényelmes és biztonságos kutyaszállító box, és az út során többször megállnak kiengedni a kedvenceket. Áraik mindig az adott utazás és túra hosszától függnek, valamint az adott ország valutájának árfolyamától és a résztvevők számától. A túrákat előre kell foglalózni. Fontos, hogy a gazdi kutyájának rendelkeznie kell egy éven belüli érvényes veszettség elleni oltással, oltási könyvvel és kisállat útlevéllel.

Márciusban a Bükbe, áprilisban Szlovéniába és Ausztriába is szerveznek túrákat. A túrákról bővebb információ a Dog Hájking Facebook-oldalán található.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik