Kultúra koronavírus

Vetítés és parti nélkül tartják meg az idei Oscar-díjátadót

KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP
KEVIN WINTER / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / GETTY IMAGES VIA AFP

Az áprilisi Oscar-díjátadón a pandémia miatt csak az előadók, a jelöltek és a jelöltek vendégei lehetnek jelen a gála helyszínén – jelentette be hétfőn az amerikai filmakadémia csaknem tízezer tagjának elküldött levelében a testület elnöke. David Rubin elmondta, hogy az Oscar-díjkiosztó ceremóniával kapcsolatos egyéb tömeges rendezvényeket is lemondják, nem rendezik meg a jelöltek hagyományos közös díszebédjét és a kormányzók bálját sem a díjak átadása után.

A 93. Oscar-díjátadó gálát április 25-én tartják Los Angelesben. Rubin még a jelölések bejelentése előtt elmondta, hogy a Dolby Színház mellett ezúttal egy másik helyszínről, a belvárosi Union Station pályaudvarról is jelentkezik a műsor.

A pandémia elleni védekezés jegyében, az alkotók és a szervezők biztonsága érdekében az Oscar-jelölt produkciók vetítései is elmaradnak, nem rendezik meg a legjobb nemzetközi filmes kategória jelöltjeinek koktélpartiját és nem szerveznek nyilvános találkozókat a rövidfilmes, dokumentumfilmes, animációs, nemzetközi filmes, valamint sminkes és fodrász kategóriába bejutott jelöltekkel. Elmarad továbbá a hagyományos nagyszabású londoni és New York-i Oscar-díjkiosztónéző parti is. Rubin ugyanakkor azt ígérte levelében, hogy az Oscar-műsor „egyedülálló és emlékezetes” lesz, mivel ideális producertrióra bízták a programot: Jesse Collins, Stacey Sher és Steven Soderbergh dolgozik rajta.

Idén a legtöbb, tíz Oscar-jelölést David Fincher fekete-fehér, Hollywood 1930-as éveiben játszódó alkotása, a Mank kapta, melyet hat-hat jelöléssel követ Aaron Sorkin A chicagói 7-ek tárgyalása, Chloé Zhao A nomádok földje és Darius Marder A metál csendje című filmje. A legjobb női főszereplő díjáért versenyez többek között Vanessa Kirby is, Mundruczó Kornél Pieces of a Woman című filmjének nyújtott alakításával.

A 93. Oscar-gálát az ABC televízió közvetíti élőben, és több mint 225 ország és térség televízióiban látható.

Kapcsolódó

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik