Kultúra

Tizenkét év után újra együtt vett fel dalt Lovasi és Kispál András

Youtube / Kiscsillag
Youtube / Kiscsillag
Itt a Jutka 2.

Új változat készült az új Lovasi-albumra a Jutka című ős-Kispál dalból, a felvétel pedig azért is történelmi jelentőségű a zenekar életében, mert a dalon újra együtt dolgozott a stúdióban Lovasi András és Kispál András. Tizenkét éve nem volt ilyenre példa. A Jutka 2. a Grand Hotel Halmahera című új Lovasi-nagylemezen szerepel majd, és Lovasi azért hívta meg Kispált, mert „egy ilyen dalból nyilván kihagyhatatlan a jellegzetes Kispál-gitár” – nyilatkozta a zenész a HVG-nek.

A Jutka annak idején az első öt Kispál-dal között született. A lemezre került változat annak idején tartalmazott egy kvázi rap-részt is, amelyik a koncerteken alakult ki szövegimprovizációk után, és mivel a dal szinte sosem hangzott el ugyanúgy, a lemezre is egy improvizáció került. Ennek szellemében készült az új Jutka-verzió. Egy új versszak és egy új szavalt szövegrész illeszti a dalt a készülő albumba, aminek a végére majd tényleg megtudjuk, mi lett Jutkával 2021-re. Kispál az új lemez több dalában is gitározik majd várhatóan, ha már így belelendültünk

– mesélte a lapnak Lovasi. A dalt élő online koncerten is meg lehet ma hallgatni a TRIP hajóról, aki nem várna addig, annak pedig íme, a felvétel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik