Kultúra

Michael B. Jordan rendezi a Creed 3-at, de Stallonéra már ne számítsunk

Fórum Hungary
Fórum Hungary
Úgy érzi, végre eljött az idő, hogy a kamera mögé lépjen.

Az iparági pletykák után az MGM megerősítette, hogy valóban a Rocky-spinoff filmek főszereplője, Michael B. Jordan rendezi a Creed harmadik részét, emellett producer is lesz és természetesen továbbra is ő alakítja a Balboa által kiképzett bokszolót, Adonis Creedet. A filmet várhatóan 2022 őszén mutatják majd be, a Hálaadáskor szokásos nagy családi mozizások idején, reméljük addigra ezt már a járvány sem fogja akadályozni. Jordan rendezői debütálása tehát ismerős terepen történik majd.

Mindig vágytam arra, hogy rendezhessek, de megfelelőnek kellett lennie az időzítésnek. A Creed 3 a tökéletes pillanat – egy olyan szakasz az életemben, amikor nagyobb magabiztosságra és önismeretre tettem szert, uralom a saját történetem, emberileg is értem, szakmailag pedig gyarapodtam, a szakma nagyjaitól tanulva, mint Ryan Coogler, vagy mostanában Denzel Washington, illetve a többi első osztályú rendező

– írta közleményében a színész, hozzátéve, hogy a Creed 3 témái mélyen személyesek a számára. Az még nem teljesen világos, hogy Rocky Balboa figurája visszatér-e a harmadik részben, az első két részben közreműködő Sylvester Stallone többször is utalt arra, hogy Balboa munkája itt bevégeztetett, és ő inkább egy újabb Rocky-filmben gondolkodik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik