Zih Zsolt / MTVA /MTI
Kultúra

A Facebookról tudta meg a Győri Nemzeti Színház igazgatója, hogy tíz év után leváltották

A Facebookról értesült, hogy a jövőben más fogja helyette vezetni a Győri Nemzeti Színházat – számolt be a színház Facebook-oldalán megjelent közleményében Forgács Péter jelenlegi igazgató, akinek posztját a Telex vette észre. Borzasztó csalódott, szerinte a nyertes pályázón kívül senkit sem tájékoztattak hivatalos formában a végleges döntésről.

Úgy gondolom tizenkét évad igazgatása után, és a város kulturális életéért tett szolgálatom tükrében méltatlan ez az eljárásmód

– fogalmazott. Közleményében megköszönte a nézők támogatását, és azt, hogy az elmúlt bő tíz évben látogatták az általa vezetett színházat.

Győr fideszes polgármestere, Dézsi Csaba András szintén a Facebookon gratulált Forgács utódjának, a színész és jogász végzettségű Dr. Bakos-Kiss Gábornak, akik július elsején veszi át a színház irányítását, megbízatása 2023 június 30-ig tart. A polgármester szerint a 9 tagú bizottság egyhangúlag támogatta az új igazgató kinevezését, és ő elfogadta a javaslatukat. Az új igazgató kinevezésről szóló poszt végén megköszönte Forgács Péternek „az elmúlt évek magas szintű művészi munkáját”.

A Telex szerint Bakoss-Kiss Gábor a Miskolci Egyetemen szerzett jogász végzettséget, 2009-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 2011-ben, még Vidnyánszky Attila idején lett a debreceni Csokonai Színház társulatának tagja, 2014-ben követte Vidnyánszkyt a Nemzeti Színházhoz. A Magyar Teátrumi Társaság képviseletében Bakos-Kiss Gábor is részt vett azon az egyeztetésen, ami az SZFE hallgatói önkormányzata és Palkovics László miniszter között zajlott le tavaly nyáron az egyetem körül kialakult helyzet miatt, és amin Vidnyánszky is jelen volt.

A Kisalföld szerint az igazgatói posztra négyen pályáztak: Forgács Péter jelenlegi igazgató, Markó Róbert, a Vaskakas nevű győri gyerekszínház művészeti vezetője, Bakos-Kiss Gábor a Nemzeti Színházból és Sándor János színházi tapasztalatokkal bíró építész. A hvg.hu cikke szerint a szakmai bizottságba két tagot delegált a kormánypárti többségű városháza, volt egy tag az Emmi megbízásából, négyen a Színművészeti Bizottságból, amelynek a minisztérium nevezi ki a tagjait, valamint egy-egy tag érkezett a munkavállalók színházi képviselője és a Győri Nemzeti Színház szakszervezete részéről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.