Kultúra

Bezerédi Zoltán: „A politika veszélyesen hangosnak találja a színházat”

Veiszer Alindának adott interjút Bezerédi Zoltán – írja a Telex. A Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész-rendező többek között katona apjáról, a bezártság átvészeléséről, cigány származásáról és az SZFE-re 2019-ben felvételt nyert fiáról beszélt. Az interjú további beszélgetésekkel Veiszer Alinda előfizetős Patreon-oldalán érhető el.

Bezerédi úgy látja, nem szólhat bele felnőtt fia életébe, aki maga is belecsöppent az SZFE-n zajló eseményekbe.

Ezt a forradalmat is ők találták ki és ők csinálják. Én mint apa, egyet tehetek, elfogadom az ő döntéseit és maximum véleményezem, de ehhez nekem így nincs közöm, nem is lehet

– nyilatkozta.

Bruzák Noémi / MTI Bezerédi Zoltán Ryszard Kapuscinski A császár címû darabjának fotóspróbáján a Katona József Színház Kamra színpadán 2020. március 3-án. A színművet Zsámbéki Gábor rendezésében március 6-án mutatták be.

Vidnyánszky Attilával kapcsolatban azt mondta, hogy a rendező most rosszakat dönt és mond. Bezerédi nem találja szerencsésnek, hogy az összes lépése átgondolatlan, erőből való. Véleménye szerint a jelenlegi hatalom számára a véleményező emberek nem jók, az elhallgattatás eszköze pedig az az érvelés, hogy „ők a haza, ők a magyar és mindenki, aki máshogy gondolkodik, a hazát sérti, a magyarokat sérti”.

Bezerédi úgy véli, a politika azért áll be mindig a színház mögé, mert veszélyesen hangosnak találja. Hogy a politika most mire készül, az nem tudja, de arra gyanakszik, hogy a három művész színházat (az Örkényt, a Katonát és a Radnótit) „előbb-utóbb ki fogják nyírni”.

Az interjúban arra is kitért, hogy kollégáival aggódnak Zsámbéki Gábor egészségéért, akit megfertőzött a koronavírus.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik