Cindy Ord / Getty Images / AFP
Kultúra koronavírus

Áprilisban indul újra a New York-i kulturális élet

Aprilis 2-án újranyithatnak a New York-i koncerttermek és éjszakai klubok, a színházak egy része, valamint az olyan nagy intézmények, mint a Radio City Music Hall és a Lincoln Center. Ezt New York állam kormányzója, Andrew Cuomo jelentette be szerdán.

A tájékoztatás szerint a nyitás csak komoly korlátozásokkal valósítható meg. A szórakozóhelyek, koncerttermek és más létesítmények 33 százalékos kihasználtsággal működhetnek csak, és legfeljebb 100 ember tartózkodhat bent egyszerre, míg kültéren 200. Ha a helyek üzemeltetői vállalják, hogy negatív vírusteszttel engedik csak be a vendégeket, úgy 150 embert is beengedhetnek, külső helyszínre 500-at. A Deadline cikke szerint kérdés, hogy a város kulturális életét szervező vállalkozások talpon tudnak-e maradni úgy, ha csak korábbi forgalmuk egyharmadára számíthatnak.

Az államban március 22-től már tarthatnak legfeljebb 25 fős rendezvényeket szabad téren, magánterületen, de lakásokon, zárt magánterületeken csak 10 fős társaság gyűlhet össze.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.