Kultúra

Online rendezik meg az idei Budapesti Tavaszi Fesztivált

Mohai Balázs / MTI
Mohai Balázs / MTI

Online, ingyenes programokkal rendezik meg a 41. Budapesti Tavaszi Fesztivált (BTF) április 9. és 18. között, „Budapesten a kultúra szabad, a kultúra mindenkié” üzenettel. Az eseménysorozatot eddig minden évben a Fővárosi Önkormányzat és az állam közös szervezésében tartottak meg, de az állam kivonul a fesztiválból, saját rendezvényt csinál inkább, derült ki még februárban.

Gy. Németh Erzsébet humán területekért felelős főpolgármester-helyettes a BTF keddi online sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy 2020-ban a koronavírus-járvány lehetetlenné tette a BTF megtartását, idén pedig újabb nehézséggel kell szembenéznie a fesztiválnak: a kormány negyven év után kivonult a BTF közös megrendezéséből, erről néhány hete értesíttve a Fővárosi Önkormányzatot.

Kapcsolódó
Kivonul az állam a Budapesti Tavaszi Fesztiválból, saját rendezvényt csinál inkább
A döntést nem indokolták a fővárosi önkormányzattal.

Kiemelte, a BTF az elmúlt négy évtizedben megmutatta, hogy a kultúra túl tudja élni az ország politikai vezetésének változásait. Az elmúlt négy évtizedben egyetlen kormány sem merte azt megtenni, hogy ne támogassa Budapest legnagyobb kulturális rendezvényét – jegyezte meg.

Faix Csaba, a Budapest Brand Zrt. vezérigazgatója elmondta: a járványhelyzetben szeretnének adni a Budapesten és az országban élőknek, valamint az eseményeket messziről követőknek is, ezért az idei fesztivál tartalmait ingyenesen streamelik. Hozzátette: a cél közelebb vinni az emberekhez a kultúrát.

Kiderült az is, hogy az online forma miatt előtérbe kerülnek majd a vizuális tartalmak. Minden nap lesz egy highlight esemény, emellett mai, aktuális kísérőrendezvényekkel találkozhat a közönség. A pontos programot a kezdés előtti hetekben teszik közzé.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik