Róka László / MTVA Bizományosi
Kultúra

A világ tizedik legszebb mozijának választották a Puskint

A Time Out magazin 50-es toplistájára került rá.

Néznivalóból ugyan nincs hiány, mert a járványügyi korlátozások ellenére is bele lehet fulladni az új Netflix- és HBO-premierekbe, a legtöbb filmrajongónak mégis nagyon hiányoznak már a mozik. Lassan már azt is elfelejtjük, hogy néz ki belülről egy vetítőterem, pedig bevallom, én időnként már arra is nosztalgiával gondolok, hogy a mögöttem ülő a fülembe ropogtassa az nachosát vagy telefonálni kezdjen a film drámai csúcspontján.

A nemzetközi Time Out magazin ezt a visszavágyódást meglovagolva állította össze toplistáját a világ 50 legszebb mozijáról. A múlt héten megjelent cikket a Telex szúrta most ki: merthogy a budapesti Puskin mozi az előkelő tizedik helyet csípte meg a rangsorban.

Budapest bővelkedik stílusos mozikban, és egyik sem stílusosabb, mint a médium régivágású – egykor Fórum mozinak nevezett – szentélye a pesti oldalon

– kezdi a Puskin bemutatását a kis szöveg, amelyben még azt is felsorolják, hogy az egyes termek milyen magyar és külföldi filmklasszikusokról vannak elnevezve (Metropolis, Amarcord, Annie Hall, Mephisto, Körhinta). Az első három helyre egy New York-i, egy párizsi és egy amszterdami mozi került, a teljes listát itt lehet megnézni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.