Marjai János / 24.hu
Kultúra

A Történelemtanárok Egylete elfogadhatatlannak tartja az érettségi tervezett változtatását

A módosításról velük nem is egyeztettek.

Az 1989-ben alapított Történelemtanárok Egylete megosztotta álláspontját az új, 2024-től érvényes érettségi szabályozásról. Elfogadhatatlannak tartják például azt, hogy a módosításról, és annak tartalmi tényezőiről nem történik valamennyi szakmai szervezet véleményét kikérő érdemi egyeztetés. Emellett súlyosan aggályosnak tekintik azt is, hogy több az érettségi vizsga tematikája a korábbi szabályozáshoz képest – az emelt szintű érettségin számos új, a kerettantervben nem található konkrét ismeret előírásával – jelentősen nagyobb hangsúlyt helyez a lexikális tudásra, ezzel ugyanis szükségképpen háttérbe szorítja az időt, energiát igénylő, gondolkodtató és forrásokat elemeztető tanítást.

Az emelt szintű új elvárások nem csupán a 12. évfolyamon emelt szinten vizsgázók számára jelentenek plusz követelményt, hanem befolyásolják a középiskolai tanítás-tanulás egészét. Egyrészt a diákok nem 9.-10. osztályban döntenek arról, hogy milyen szinten fognak érettségizni. Másrészt a középiskolai tanulmányokat a kerettanterv szabályozza, ennek alapján készültek az iskolák helyi tantervei és a tankönyvek is; elfogadhatatlan, hogy az érettségi követelmények kerettantervben nem szereplő ismereteket is előírjanak

írják vasárnapi közleményükben, melyben kritizálják a politikatörténeti témák arányának növelését is, ami szerintük szembemegy a korszerű történelemtanítás trendjével. Összegzésükben leszögezik, hogy elfogadhatatlannak tartják az érettségi vizsga tervezett változtatásait.

Elvárjuk, hogy munkaanyag szinten történjen meg a koncepció szakmai vitája, majd azt követően a szakma széles köre által elfogadható, korszerű anyag kidolgozása.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.