Ivándi Szabó Balázs / 24.hu
Kultúra

Mundruczóék háromgenerációs családtörténetről szóló filmjét is támogatta az NFI

A Nemzeti Filmintézet (NFI) legutóbbi döntése nyomán támogatást kap Mundruczó Kornél és Wéber Kata következő közös filmje, valamint Szabó Magda utolsó regényének adaptációja, és Tóth Barnabás Hofi munkacímen készülő nagyjátékfilmje is, vette észre a hvg.hu.

Az NFI 150 millió forint gyártási támogatást ítélt oda a Wéber Kata által írt, háromgenerációs családtörténetről szóló Evolúció című filmnek. A filmet Mundruczó hazai és nemzetközi szereplőgárdával készíti majd német többségi koprodukcióban. A forgatás március végén kezdődik Magyarországon, majd Németországban folytatódik májusban.

A további döntések alapján támogatást kapott még Somogyi György és Szélesi Sándor írók, valamint Dombrovszky Linda rendező produkciója is. Az alkotók 4 millió forintból fejlesztik a Szabó Magda azonos című regényén alapuló a Für Elise forgatókönyvét.

Második szakaszába lép a 2 millió forintos támogatást kapott Hofi című film fejlesztése is, mely Hofi Géza humoristáról és kollégájáról, Komlós Jánosról szól. A filmet Petrik András és Horváth Áron írják, rendezője Tóth Barnabás.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.