Kultúra

Meghalt Brunner Győző, a Metro és a Taurus dobosa

Fortepan / Hunyady József
Fortepan / Hunyady József

77 éves korában meghalt Brunner Győző, a Metro, a Taurus és a Korál együttes dobosa. Brunner Győző 1943-ban született Budapesten, és a hatvanas években az egyik legnépszerűbb magyar beatzenekar, a Metro dobosaként lett ismert.

A zenekarban 1965-től játszott egészen az évtized végéig, majd külföldi vendéglátózás után a Radics Bélát, Som Lajost és Balázs Fecót is felvonultató szupergrupban, a Taurusban dobolt, melynek teljes neve Taurus EX-T 25 75 82 volt, és a zenekarvezető Brunner telefonszámát is tartalmazta. A rövid életű zenekar feloszlása után játszott még a Korál korai korszakában, majd inkább dobolást tanított. Később Kanadában telepedett le, és ott is halt meg az Origo értesülései szerint, azt viszont egyelőre nem tudni, mi okozta a halálát.

FRISSÍTÉS:

Halálhírét egykori zenésztársa, Frenreisz Károly erősítette meg az MTI-nek, és eszerint Brunner Győző hosszú betegeskedés után halt meg. Mint mondta, ők alkották a ritmusszekciót a Metro együttesben és zenei együttműködésük kiválóan működött. Ez volt a Metro legsikeresebb korszaka, amikor a klasszikus felállásban a Sztevanovity fivérek, Zorán (ének, gitár) és Dusán (ritmusgitár), Frenreisz Károly (ének, basszusgitár, szaxofon), Brunner Győző (dob) mellett Schöck Ottó játszott billentyűs hangszereken. 1967-ben és 1968-ban, amíg Frenreisz és Brunner Nyugat-Európában vendéglátózott, Rédey Gábor és Veszelinov András helyettesítette őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik