Kultúra

Vidnyánszky és Eperjes is bekerült a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagjai közé

MTI/Koszticsák Szilárd
MTI/Koszticsák Szilárd

Újabb feladatot kapott Orbán Viktortól Vidnyánszky Attilla, a Színház- és Filmművészeti Egyetemet (SZFE) fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, a Nemzeti Színház vezetője, rendezője, a Magyar Teátrumi Társaság irányítója, a Magyar Művészeti Akadémia tagja – írja a 444 a Magyar Közlöny alapján.

Vidnyánszky ugyanis bekerült a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagjai közé is. A bizottság feladata a Kossuth-díj és a Széchenyi-díj, valamint a művészeti díjak adományozására vonatkozó javaslatok értékelésére, a kitüntetésekre vonatkozó ajánlások megtétele. Elnöke a miniszterelnök, alelnöke a miniszterelnök általános helyettese, vagyis Semjén Zsolt. Tagjai még a kultúráért és az oktatásért felelős miniszter, a kormányzati tudománypolitikáért felelős miniszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és a Magyar Művészeti Akadémia elnöke.

A miniszterelnök pedig melléjük kérte most fel:

  • Bogsch Eriket Széchenyi-díjas vegyészmérnököt, a Richter Gedeon Vegyészeti Gyár Nyrt. igazgatóságának elnökét;
  • Eperjes Károlyt Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagját;
  • Hámori Józsefet Széchenyi-díjas neurobiológust, a  Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, a  Pázmány Péter Katolikus Egyetem professor emeritusát, az első Orbán-kormány korábbi kulturális miniszterét;
  • Klinghammer Istvánt, a  Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, a  Magyar Corvin-lánc Iroda vezetőjét, az Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusát, volt  felsőoktatási államtitkárt;
  • Maróth Miklóst, Széchenyi-díjas klasszika-filológust, orientalistát, a  Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, az Avicenna Közel-Kelet Kutatások Intézetének igazgatóját, az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat elnökét;
  • Marton Évát, a  nemzet művészét, Kossuth-díjas operaénekest, a  Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját, a Magyar Szent István Rend, valamint a Magyar Corvin-lánc birtokosát, Mezey Katalin Kossuth- és József Attila-díjas költőt, műfordítót, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját;
  • Sánta Ferencet, a nemzet művészét, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas hegedűművészt, Vékás Lajos Széchenyi-díjas jogászt, a  Magyar Tudományos Akadémia rendes tagját, az  Eötvös Loránd Tudományegyetem professor emeritusát,
  • és Vidnyánszky Attilát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik