Kultúra

Reklámkampányban toboroz diákokat az SZFE, ahol korábban mindig túljelentkezés volt

Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu
Ivándi-Szabó Balázs / 24.hu

A Színház- és Filmművészeti Egyetem reklámkampányt indított, melyben az egyetem új tanárai népszerűsítik az intézményt az érdeklődő hallgatóknak. „Egy zseniális hivatás a miénk, amit csak nyitottan, kitárt szívvel és odafigyeléssel, ugyanakkor kellő szigorral érdemes csinálni” – így reklámozza Szarvas József a Színművészetit, Koltai Lajos az új helyszín mellett annak örül, hogy elindulhat egy új korszak a filmes képzésben, Sára Balázs pedig azt mondja, tárt karokkal fogadnak mindenkit, számolt be a kampányról az ATV Híradója, melynek megkeresésére az új SZFE vezetése azt válaszolta, ugyanúgy járnak el, mint más egyetemek.

A műsor megszólaltatta az SZFE egyik tanárát, Bagossy Lászlót is: „Mi korábban azért nem tettük meg, mert nagyon nagy túljelentkezés volt mindig. Nem volt erre szükség. Az 50-es években, amiről nekem tudomásom van, akkor volt utoljára ilyen hirdetés” – mondta, hozzátéve, hogy akkor ideológiai alapon „paraszti külsejű” karaktereket kerestek. A híradó arra is emlékeztet, hogy Ascher Tamás néhány évvel ezelőtt 30-szoros túljelentkezésről beszélt, sőt, egyes szakokon 70-szeres volt a túljelentkezés.

Arról, hogy a jelenlegi hallgatók közül hányan térnek vissza a modellváltáson átesett egyetemre a második félévre, csak március 14-én, a passziváltatási határidő leteltével lehet majd többet tudni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik