Kultúra

Siket szülők jól halló gyerekét díjazták a Sundance-en

Sundance Film Festival
Sundance Film Festival

Az amerikai versenyfilmek közül Sian Heder CODA című játékfilmjét és a Questlove-ként jobban ismert Ahmir Thompson Summer Of Soul című dokumentumfilmjét jutalmazta fődíjával a 2021-es Sundance Filmfesztivál zsűrije. A története során először online térbe költözött független nemzetközi filmmustra virtuális díjátadója kedd este volt – számolt be az MTI.

Heder siket szülők egészséges hallású gyermekéről szóló filmje az első alkotás a fesztivál történetében, amely mind a három fődíjat – a zsűri nagydíját, a rendezői díjat és a közönségdíjat –, valamint a zsűri egy különdíját is elnyerte az amerikai versenyfilmek mezőnyében. A CODA egyébként a francia A Bélier család remake-je.

Az amerikai dokumentumfilmek közül a Summer Of Soul, a Roots hiphop-együttes tagjának, Questlove-nak a munkája nyerte el a fődíjat. Az 1969-es harlemi kulturális fesztiválról szóló produkció a zsűri nagydíja mellett a közönségdíjat is megkapta. A nemzetközi játékfilmes mezőny nagy nyertese Blerta Basholli Hive című alkotása volt, amely Heder filmjéhez hasonlóan – és a fesztivál történetében szintén először – a zsűri nagydíját, a közönségdíjat és a rendezői díjat is elnyerte. A film egy egyedülálló anyáról szól, aki a túlélésért küzd, miután férje eltűnik a koszovói háborúban.

A nemzetközi dokumentumfilmes mezőnyben a nagyrészt animációs Flee című alkotás nyerte el a zsűri nagydíját, a film egy meleg afgán menekült életéről szól. A mezőny közönségdíját a Writing With Fire című alkotás kapta, amely India egyetlen, kizárólag dalit nők által működtetett újságjáról szól.

A virtuális ceremónia házigazdája Patton Oswalt komikus volt. A nyertesek egyebek között saját otthonaikban, vagy épp autóban ülve mondták el köszönőbeszédeiket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik