Kultúra

Evan Rachel Wood: Marilyn Manson éveken át bántalmazott

Chris Delmas / AFP
Chris Delmas / AFP

Evan Rachel Wood egy Instagram-posztban nevezte meg, hogy Marilyn Manson volt az a férfi, akiről korábban beszélt már a neve említése nélkül, és akivel bántalmazó kapcsolatban élt évekig. A színésznő 2007-től 2010-ig volt együtt a zenésszel: amikor összejöttek, ő 19 éves volt, Marilyn Manson pedig 38, írja a Variety.

A bántalmazóm neve Brian Warner, akit Marilyn Manson néven is ismer a világ. Tizenéves koromban kezdett el behálózni, és évekig borzalmasan bántalmazott. Átmosta az agyamat és manipulált, hogy alávessem magamat neki. Megtorlás, rágalom vagy zsarolás félelmében éltem. Azért vagyok itt, hogy leleplezzem ezt a veszélyes embert, és felhívjam azon iparágak figyelmét, amelyek lehetővé tették, amiket csinált, mielőtt további életeket tesz tönkre. Kiállok a sok áldozat mellé, akiket már nem fognak elhallgattatni

– írta Wood, aki már 2016-ban beszélt arról, hogy nemi erőszak és kapcsolaton belüli erőszak áldozata volt korábban, majd később aktivistaként is segítette a hasonló ügyek áldozatait, illetve kezdeményezett egy jogszabálymódosítást, mely a kapcsolaton belüli erőszak kaliforniai áldozatait támogatta.

A korábbi nyilatkozatai utána már több találgatás is megjelent a sajtóban, hogy esetleg Manson lehetett Wood bántalmazója.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik